Találkozás
Írta: Kovács István
Lehunyt szemmel, magamba szálltan,
kis vendéglő teraszán ültem,
nyugalomra, kávéra vágytam.
Áthatott egy különös érzés,
lassan emeltem föl fejem,
s ott ültél szótalan, szemben
velem.
Tekinteted átölelt, jólesett.
feléd nyúltam, megfogtad kezem,
remegtünk, szemünk könnyezett.
Érzések emeltek magasra,
szárnyalt velünk a hallgatag perc,
és nem volt szükségünk szavakra.
Izzott köröttünk a levegő,
az idő mit sem feledtetett,
így rendelte el a teremtő.
Fölnéztél, lenyelted könnyed,
majd rám mosolyogtál ismét,
hitted, így elviselni könnyebb.
Szívünk még kicsit egymásra lelt,
lágyan szorítjuk újra kezünk,
s könnykérdésre, könnypatak felelt.
Örökre néma búcsút vettünk,
nehezen váltunk el egymástól,
a sors ennyit engedett nekünk.
2015-06-27
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése