Ház a falu végén

 

Ház a falu végén  

Írta: Kovács L István

 

Teteje lyukas, idő tépte zsupp, és moha,

belseje apró konyha és egy alig-alig szoba.

Homályos szobában, korhadó padló reccsen,

félig nyitott ablakon, portól nehéz függöny lebben.

 

Nyírkosan málló vakolata dohszagot áraszt,

az átható levegő engem is a falnak támaszt.

Szemben a falon ott maradt egy régi kép,

hogy egykor mit ábrázolt? -nem látszik már rég.

 

Ablakán túl egy másik világ, hol pezseg az élet,

virágzó, zöldellő fák, nyüzsgő rovarok, zsibongó méhek.

Messziről érkezett madarak hosszú trillát fújnak,

régi fészket javítanak, vagy készítenek újat.

 

A múlt, békésen a jelen ölelő karjába hull,

az lassan felemészti, eltűnik nyomtalanul.

Csak egy ház a falu végén, ott a fák alatt,

nem tudni kié volt, fenn emléke nem maradt.

 

Egy perc, egy emberöltő, vagy milliárd évek,

múlnak egymás után s elmennek a vének.

De mindig jön valami új, azután még újabb,

születnek, végül mind, mind lassan elmúlnak…

 

2021. 10. 14.

Tiszakécske