2021. november 7., vasárnap

Egymással szemben (Próza)

 

Egymással szemben

Írta: Kovács L István

 

Ülünk a földön egymással szemben, törökülésben. Nem tudom miért a földön, mert kicsit hideg a parketta. Körülöttünk beszélgetések zaja, zene, füst és whisky íze, szaga, hangja keveredik egy különleges masszává.

Cseppet sem zavar bennünket, már nagyon rég találkoztunk, és nem tudjuk, hogy is kezdjük a beszélgetést, mintha feszültek lennénk, pedig finom kis mosolyok húzódnak meg szánk csücskeiben. Nézlek, ma is titokzatos vagy, mint mindig, és mind a mellett egy különleges szépség, nem olyan, mint a versenyek szépségkirálynői, attól sokkal prózaibb, és sugárzóbb, pedig ha jól látom ebben a félhomályban semmilyen smink nincs rajtad, nem is szeretted soha. Mindig önmagadat mutattad meg, mint a verseidben is. Itt jutott eszembe, és megszólaltam, kéne megint írni valamit, közösen. Mindegy mit, csak valami lazát. Most nem jó, -mondtad-, még mindig rossz passzban vagy nem menne. Szerettél dobolni, de azt is olyan régen csináltad már. Érdekes, hogy sok barátod volt és van, mégis tudsz távolságot tartani, senkit nem avatsz be a magánéletedbe, mert akiket eddig közel engedtél, azok nagy csalódást okoztak. Sajnáltalak akkoriban, nem azt érdemelted, de némelyek nem tudják mikor, kinél, hol a határ. Túl sok a sebed, némelyik nagyon mély. A három zenész, most valami improvizációt játszik, elég dinamikusak, egy gitár, egy szaxofon, és egy dob, rákérdezek, nem megyünk e közelebb? Nincs hozzá kedved, de szívesen innál egy kortyot. Elmegyek, hozok két kis Whiskyt, mosolyogsz, koccintunk, kicsit megnyaljuk az italt, te rágyújtasz, én már régóta nem dohányzom, fejünket a falnak döntjük, mintha a plafonon valami érdekes lenne, figyelünk, de egyikünk sem tudja, mire gondol a másik. Túl sokáig és túl nagy volt a távolság. Hogy is kezdődött? Te gyászoltál, elvesztettél egy számodra nagyon fontos embert, közben megérkezett ez a vírus őrület, nehéz lesz újra felvenni a fonalat, és újra egymás mellett, vagy éppen szemben ülni, meghallgatni egymást. Azért én nem adom fel, várom, hogy egyszer úgy igazán visszatérj.

 

2021. 11. 07.

Tiszakécske

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése