Nézem
a szemed
Írta: Kovács L István
Nézem
a szemed, benne az életed,
barna,
meleg, mint az őszi fák levelei.
de,
nem fénytelen, nem megtört,
inkább
fáradtan szomorú,
tompafényű,
mint egy opál izzó.
Nézem
a szemed, belemerülök mélyen,
találgatom
milyenek lehettek a gyermekévek.
Ült-e
válladon az ifjúság kékmadara,
akartál-e
világot váltani, a magad szerénységével,
vagy
türelmesen, apró léptekkel haladtál az úton?
Nézem
a szemed és kérdezek, de csak némán,
inkább
magamnak feltéve a kérdéseket,
nem
tudhatom a választ, hogy is tudhatnám,
de
a gondolatok csak úgy jönnek, hívatlanul,
vagy
nem is én kérdezek? A szemed kérdez?
Nézem
a szemed, elrévedek, nem azon,
hogy
mi lett volna ha…. Annak már nincs jelentősége.
Hanem
azon, hogy vajon miért nem?
Buta
kérdések, melyekre buta válaszok sincsenek,
mégis
jó volt veled, jó volt nézni a szemed.
2021.
11. 17.
Tiszakécske.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése