Mikor beléd hasít a csend

 

Mikor beléd hasít a csend (jegyzet)

Írta: Királdi-Kovács István

"Amikor elmennek a gyerekeid. Amikor kicsit meghalsz. Amikor meg kell tanulnod, mennyit kell két emberre vásárolni. Az üresség sokáig ott marad utána. Ha mozdul a kilincs, felkapod a fejed: talán megjött.”

 *

Nem, ezt nem lehet megszokni. Minden éjjel újra ott lebeg elmédben a kérdés, hogy miért, és miért. Az már eszedbe sem jut, mert neked az volt a természetes, hogy te is elmentél. Igaz, adott esetben csak a szomszéd faluba, városba, megyébe, de elmentél. Most érzed azt, amit a te szüleid éreztek, mikor lesték az ajtót, az utcát, hogy megsajdult a szívük mikor elmentek az üres, csendes szobád előtt, ahonnan nem szűrődött ki már semmi zaj, zene, a telefonálásod a haverokkal. Így múlik el a világ, csendes bezárkózásban, mert a párodat sem terheled a gondolataiddal, ő sem téged az övével, így már nincs is miről beszélgetni, marad a társas magány. Új szokásokat vesz fel az ember, hogy elüsse az időt, hogy elterelje a figyelmét, lekösse a gondolatait. Ez a jobbik eset, mert van, ahol ilyenkor kezdődnek a zsörtölődések, mikor sem a kutya, sem a macska nincs jóhelyen. Talán ilyenkor érti meg az ember, hogy szülei miért is idegenedtek el egymástól az után, hogy ők már szárnyra kaptak.

Ott ahol van rá mód, és a párok is kellően kreatívok, ilyenkor kezdenek el igazán élni. Kirándulni járnak, múzeumokba, és minden olyan helyre ahová annak idején csak vágytak. Bele igazán ők sem törődnek, hiányzik nekik a családjuk, de ők nem sebeket nyalogatnak, hanem élnek a lehetőségeikkel!.

Ezt kéne megpróbálni sokaknak. Tudom, a lehetőségek, korlátozottak.

.Csak hangosan gondolkodtam!

.2023. 06. 27.

Tiszakécske.