Kényúr

 

Kényúr

Írta: Királdi-Kovács István

.

Békét teremteni józan ésszel lehet.

A háború bosszúvágyat szül,

ne rántson kardot felelőtlenül.

Csörgethet oldalán fegyvert,

testvérre uszíthat testvért,

süllyesztőbe küldhet néhány fejet,

(látom ezt szívesen is teszed)

sajnos mégis mindig lesz, ki éljenezi,

nevét dicshimnuszban zengi,

legyen bármily alantas a tette.

.

De tettei súlyát nem feledi senki,

ha eljön az idő azért felelni kell neki.

Mindent mérlegre tesz az utókor,

megtudja milyen részesülni a pokolból.

Hárít, tol magáról mindent felelősséget,

közben tovább szédíti a hiszékeny népet.

Barátság, jószomszédi viszony a jelszó,

a többség mégis elfordul, mert átlátszó.

Téved, aki azt hiszi, neki lehet a barátja,

közszemlére kerül, ha nem úgy táncol, ahogy ő elvárja.

.

Hol van a gerinc, picinyke tisztelet, tartás?

Mit ad? - fanyar gúnymosolyt, megalázást.

Igazság nincs, a jogot lábbal tiporja széjjel,

majd alkot sajátot, újat, ha lehet éjjel.

Szónokol, nézem az árulkodó arcokat,

némelyen szégyenpír, másokon áhítat.

Igen, van, kin a szégyenpír látszik,

mert tudja, a kényúr hamisan játszik.

Mint templomjáró, ki nem szíveli a papot,

de, ha lehet, kerülné az Isteni haragot.

.

2024. 02. 29.

Tiszakécske.

Emberkereskedelem

 

Emberkereskedelem

Írta: Királdi-Kovács István

.

Hogy mikor is kezdődött idejét sem tudom,

de oly sok ember állt már a rabszolgapiacon.

Mikor az első hódítók feketék földjére léptek,

alantas fajnak vélték, és jók lettek cselédnek.

.

Jókötésű erős, egészséges férfiak, gyerekek, és nők,

rabláncra fűzve, korbácsütésektől szenvedtek ők.

Aki nem akarta elhagyni otthonát, megszökött,

bujdosó lett, rabszolgakereskedők által üldözött.

.

Azóta, a világ előre haladt, de a rabszolgaság marad,

virágzik az emberkereskedelem, az meg nem szakad.

Test és szervkereskedőnek áll ma a világ,

Igény, kereslet van rá, így a jog ott kapitulált.

.

Mert hiába a törvény, és annak is az őre,

csak annyit ér, amennyit betartanak belőle.

Embercsempészek, lányfuttatók garmada,

jognak, törvények nincs fölöttük hatalma.

.

Háború, szegénység, a munka, a megélhetés hiánya,

viszi az embereket a mindennel visszaélők karjába.

Míg elől hangzatos szólamokkal hirdetik a törvényt,

a hátsó udvarban eltűrik a lehúzást, az örvényt.

.

Hol látszólag béke van, megélhetés, és nyugalom,

törvények tiltják, mégis vannak lányok a „piacon”.

Nagy ez a piac, farkastörvények uralják a rendet,

Soha nem lesz vége, míg van, kínálat, és kereslet.

 

2024. 02. 24.

Tiszakécske.

Uram Isten, milyen ország

 

Uram Isten, milyen ország

Írta: Királdi-Kovács István

.

Jobb sorsa szánt ország martalék lett,

mit az úrhatnám gőg jól megtépett.

Szétzilálta az alkotmányt, a törvényes rendet,

megfélemlítéssel inti, tartja fenn a csendet.

.

Ki szót emelt bármiért, lehurrogták,

ki hallgatott, számon kérték némaságát.

A csőcselék, őrjöngő dühvel, verte mellét,

a csendes szégyenkezve hajtotta le fejét.

.

Most végre a csendes hallatja a hangját,

halkan emeli fel, mélyreható szavát.

Úgy, hogy fülébe jusson, hogy az is hallja,

aki végképpen nem szeretné, nem akarja.

.

Nem tör, nem zúz, nem gyújtogat senki,

ők békésen akarnak az igazságért tenni.

Nem tenni, csak szelíden, határozottan kérni,

elég a csalárdságból a jó útra, vissza kéne térni.

.

A gyermekekért kell kiállni ez volt a hívó szó,

nagy a tér, békés a sokaság, kevés az ováció.

Mindenki fákját emel, magasan tarja kezébe,

hogy messzire, a jövőbe világítson annak fénye.

.

Jó uraim! – ma még csak csendes szóval kérik,

de látom, és sajnálom, hogy önök ezt nem értik.

Új törvényeket hoznak, megint az éj leple alatt,

egymást mentik, s a bűn újra a szőnyeg alatt.

.

Uram Isten!- milyen ország ez a Nap alatt,

A gerinc, a jellem, megint a csigában maradt.

.

2024. 02. 23.

Tiszakécske.

 

Anyanyelvi világnap

 

Anyanyelvi világnap

Írta: Királdi-Kovács István

.

Beszélhetünk száz nyelvet akár,

de, csak egy, amelynél nincsen határ.

Amely ajkainkról legőszintébben szól,

soha nem csal meg, mert ismejük jól.

.

Sokszínűségével, bármi kifejezhető,

átadható, magyarázat nélkül érthető.

Fordulatait használjuk, bánatra, örömre,

becézünk, néha, vérig sértünk vele.

.

A legédesebb, legízesebb nyelv, az anyanyelv,

már a tejjel szívja magába minden gyermek.

Szavakat, melyek ott, már akkor átölelnek,

emberré nevelve, a sötétségből kiemelnek.

.

A költészet tudja a nyelvet alakítani, cifrázni,

szabadon engedi a szavakat csillogni, szikrázni.

Ha nem talál szót, gondolatának megfelelőt,

gazdagítva a nyelvet, alkot egy szépet, kifejezőt.

.

Így szaporodnak tovább kincseink a nyelvben,

nem is tudja ez beszélni más ajak szebben.

A nép, ha szájába vette, hozzá ritmust adott,

az anyanyelvéből csodás népdalt faragott.

.

Mondják annyi ember vagy, ahány nyelvet beszélsz,

a nyelvhez kultúra, viselkedés, gondolkodásmód tartozik,

ha azokat nem ismered, megérteni nagyon nehéz

.

2024. 02. 21.

Tiszakécske.

Justitia neve alatt

 

Justitia neve alatt

Írta: Királdi-Kovács István

.

Justitia megerőszakolva, meggyalázva,

Magukat jogásznak tartók hágtak a nyakára.

Bársonyszékben pöffeszkedő, nyakkendős urak,

Igazságot nem szolgálnak, csak gyakorolják jogukat.

.

Joguk van mindenhez, ha nincs, alkotnak rá jogot,

De, hogy azt be is tartsák, arra nem találnak okot.

Hiszik, szerepük nélkülözhetetlen, ők csalhatatlanok,

De, bűneiket rejteni kell, mert bevallhatatlanok.

.

Justitia szeme bekötve, igazság nincs, csak jogi harcok,

A törvény útvesztőiben nem léteznek ártatlan arcok.

Ha más bűnöd nincs, csak az, hogy perre mertél menni,

Kérdezik eszed csak ennyi? -magadat fogod tönkre tenni.

.

A népnek, az Isten adta népnek joga van, igazsága nincs,

Arra születni kell, mert megvenni nagyon drága kincs.

A népnek, nincs is rá jussa, mit is kezdene vele,

Elvetni nem lehet, abból nem lenne senkinek kenyere.

.

Justitia kezében mérleg, nyelvét jóerősen fogja,

Véletlenül se billenjen az se balra, se jobbra,

Nem a tettek súlya számít, és nem a törvény betűi,

Ha nem az aki, azokat képes csavarni, vagy csűrni.

.

2024. 02. 19.

Tiszakécske.

Tavaszi változás

 

Tavaszi változás

Írta: Királdi-Kovács István

.

Csalóka az idő, a tél még a kertek között jár

hol reggeli dérrel, vagy hideg esővel vár.

Hátsószobában a tavasz csendesen készül,

illatos, tarkaköntöse virágmintával szépül.

.

Az előőrs már látszik hóvirág, és téltemető,

kidugták már apró fejüket éled az erdő.

Hallgatom a fák halkan zúgó percegését,

ereikben induló nedvek lassú keringését.

.

Rügyek duzzadnak, reccsen rajtuk a kabát,

aranyvessző, csüngő barka már mutatja magát.

A madarak öröm trillával köszöntik a reggelt,

pedig még a Nap is éppen, hogy csak felkelt.

.

Élénken zeng a dal, röppennek bokorra, fára,

mintha az ember is vidámabban nézne a világra.

Az égen a szürke felhő éppen rongyossá foszlik,

a Nap melegétől könnyű párapamaccsá oszlik.

.

Téltábornok, talán ránk villantja még a fogát,

még erősködne az öreg, meghazudtolva korát.

A Tavasztündér terelgeti, apó szépen kérem,  

nincs, itt semmi dolga menjen tovább szépen.

.

2024. 02. 18.

Tiszakécske.

Felelet nélkül

 

Felelet nélkül

Írta: Királdi-Kovács István

.

Mondd ki az ártatlan, és ki a bűnös?

A gyermek ki védtelen, legfeljebb nyűgös.

Őt védeni kell, egyengetni az útját,

Feltárni neki az élet, a tudás kútját.

.

Miért ártatlan, kinek álma is vétkes,

Ki parancsolni önmagának sem képes?

Mondd, miért bűnös az, aki csak kérdez,

Aki, másképp lát, és másképpen is érez?

.

Miért mondod, nem vagyok normális én se,

Elfogadom, de mondd, kinek a normája a mérce?

Hol van az etalon, a fellebbezhetetlen példa?

Mielőtt bárkit megrósz, magadba is nézhetnél néha.

.

Keressük az utat, a kapcsot, a közös pontot,

Vajon miért járjuk meg naponta a poklot?

Valamikor valaki a beszédhez adott képességet,

Hogy acsarkodás nélkül keressük a békességet.

.

Mondd ki a bűnös, és ki az, aki ártatlan?

Mennyi hazugság, vétek, és bűn, belefáradtam.

Felemelem szavam, nem jut, messzire tudom,

De beszéljünk róla, vonaton, villamoson, buszon.

.

Mekkába, és Rómába is több égtájról vezet út,

Isten is elfogad minden imát bármilyen ajkút.

Ha ugyanazt másként csinálod, mint én,

Kinek számít a hogyan, ha jó az eredmény?

.

2024. 02. 17.

Tiszakécske.

Buja vágyak kőbe vésve

 

Buja vágyak kőbe vésve

Írta: Királdi-Kovács István

.

Testbeszéd, néma mondatok,

Merev tekintet, kőbezárt sóhajok,

Anatómiát erősen feszítő a vágy,

A mozdulat időtlen, mégis lágy.

.

Feszülnek az izmos testek,

Érzelmektől fűtve egymásnak estek,

Ám a lepel még nem hullt le egészen,

Takarva, titkolva minden szemérem.

.

A mozdulat, a beteljesülés megáll,

A kő mindent időtlen időkre bezár,

És mégis, jaj, micsoda ármány,

Mindent elárul e gyönyörű márvány.

.

2024. 02. 14.

Tiszakécske.

Kép: Ruperto Banterle

Megtörten (novella)

 

Megtörten

Írta: Királdi-Kovács István

.

Az éjszaka éppen csak megrepedt egy kicsit a látóhatár legalján. Ezzel felderengett a hajnal. Ő már ott állt a tó partján és gyönyörködött a bíbor színnel érkező első fénynyalábban, mely oly szépre színezte a tenger hullámzását idéző égi tükörképet.

   Nappali fénynél a kék égen és fehér színben ezeket bárányfelhőknek mondanánk, de most a majdnem feketétől a törtfehéren át, a szürke minden árnyalatát megmutatták. Csak a repedés szélén volt más, ahol már érte a fény őket. Lába alatt a fű csatakos volt, az éjszakai gyenge esőtől, de ez nem zavarta.

   Langyos szél fodrozta a tó vizét, és táncoltatta a partmentén foltokban előforduló nádligeteket és a szomorúfűzek mélyre nyúló, sárgászöld vékonyka ágait.

   Lassan, ráérősen ballagott, meg-megállva nézte hol a vizet, hol az eget, vagy csak úgy a távolt fürkészte, mintha várna valakit. Pedig senkit nem várt. Már nem.

   Mikor megváltozott a kapcsolata azzal, aki mindent jelentett neki. Napokig sírt. Minden este úgy aludt el, képzeletbeli ölelés, becézés nélkül egyszerűen álomba sírta magát. De, már nem. Nem sír, nem nevet, cseppnyi mosolyránc sem tűnik fel a szája szegletében. Valami eltörött benne, ami sehogy nem akart összeállni, valamilyen egésszé. Pedig valamikor szeretett dúdolni, félhangosan énekelni, nem volt jó hangja, mégis fel tudta hozni a hangulatot, még a munkahelyén is, ha a főnök morcossága lehangolta a társaságot. Ha másképpen nem jót derültek rajta, és ugratták nevezzen be valamilyen tehetségkutatóba. De volt, van önkritikája is.

   De egyszer, mindennek vége lesz valahogy. Neki nagyon rosszul sikerült a dolog vége. De nem akart, vagy talán nem tudott emlékezni semmire. Az is lehet, hogy csak nem mutatta ki mit is érez valójában, hogy milyen mély a fájdalma, mennyire lett üres az élete, mert ismerte az emberi természetet, ezért nem akart, sem szánalmat, sem gúnyt, okoskodó kioktatást pedig végképp nem. Most éppen azon tűnődött, hogy elmegy a környékről, valahová, ahol nem ismerik, és aki megismeri, majd ilyennek ismerje meg. Azért még viaskodott, nem akarta magával vinni az emlékeit. Mindegy milyen szép volt, elmúlt, eltörött, elszakadtak a szálak legalábbis a józan esze szerint. Viszont más oldalról a szíve nagyon sokat sajgott, és a legrosszabb az volt, hogy már a könnyek nem mosták ki a keserűséget belőle, mert egyszerűen elfogytak. El amúgy sem futna, nem az ő stílusa az elfutás, de a gondolatok azok jönnek, ha akarja az ember, ha nem. Azzal is tisztában van, hogy ebben a világban bárki, bárhová is megy a múlt eléghamar utolér mindenkit. Tehát menekülni is felesleges.

   Gondolatiból egy madárrikoltása zökkentette ki. A hajnali fénnyel a madarak is ébredezni kezdtek, és az első riadóra, mindenfelől érkeztek válaszok, pittyegések, csattogások, füttyök, hol hosszabb, hol rövidebb trilla futamok. Éjszakai álmából ébredezett a természet is. Valahol a nádas aljáról egy béka is felzengett álmából, mély méltatlankodó hangon jelezve, hogy ne zavarják, mert ő még pihenne. De ezzel a madarak nemigen törődtek, csak fújták a maguk nótáját.

  Benne is megszólalt egy régi dal, melyet még az édes anyjától hallott, a szövegére nem tisztán emlékezett már, hiszen régen nem jött elő benne, de a zenéjét tudta dúdolni. Egy nagyon szomorú dal volt, ami elkísérte hazáig. Friss levegővel feltöltődve tért haza, ott megölelte a csendet, és megpróbálta magára húzni az álomtakarót.

.

2024. 02. 12.

Tiszakécske.

Mielőtt elszakad a szál

 

Mielőtt elszakad a szál

Írta: Királdi-Kovács István

.

Az ember hezitál, hol előre néz, hol vissza,

a keserű poharat apró kortyonként issza.

hátra néz, csak a múltat, az emlékeit látja,

előre néz, ott nem tudja mi az, ami várja.

.

Még erősen kapaszkodik, mászna fel a hegyre,

de az idő haladtával visszacsúszik egyre.

Kora, lehet bármily éltes, már-már hegynyi magas,

tudása mint egy lexikon, több ezer oldalas.

.

Elméje nagyon éles, vág, mint a legjobb penge,

de mit tehet? -ha elkopott, ha gyenge a teste.

Meditál, mi lesz vele, lesz-e még új tavasza,

úgy érzi, az élethez van erős akarata.

.

Tudja az élet véges, tudását hittel födi,

hogy téphetetlen a szál, mely az élethez köti.

Annyi mindent szeretne, mindig a jóra vágyna,

ha, mint a lelkének, testének is volna szárnya.

.

Míg lelke, a csúcson túl, a csillagok között jár,

teste lehúzza, nincs erő, minden hiába már.

Még egy utolsó sóhaj, több nem maradt csak ennyi,

megtört a pillanat, a szálat nem tartja semmi.

.

2024. 02. 10.

Tiszakécske.

Magadból adj

 

Magadból adj

Írta: Királdi-Kovács István

.

Árnyak mögött keressük a fényt,

rossz helyen járunk. Nézzük a tényt:

A fény nem az árnyék mögött rejlik,

az vetület, benne a fény útját álló alak sejlik.

.

Kinn ezer ággal süt a Nap, ég egy fényes lámpa,

ám nincs belső fény, ha a lélek be van zárva.

Engedd ki a lelked, szárnyalj, repülj szabadon,

tedd, mit tenned kell, ne csak mondd: akarom.

.

Te is fény vagy, mert arra jelölt Isten, ne tagadd,

ne vond kétségbe a teremtődet, sem önmagad.

Építsd föl magad, szeretettel, hittel, reménnyel,

árnyékod lassan eltűnik, tele leszel fénnyel.

.

A teremtőd adott képességet hozzá neked,

világítsd meg vele legalább saját környezeted.

Ne égj, világíts, mint jelzőfény a tengeren,

de vigyázz fényed ne hideg, meleg legyen.

.

Mert mindenkinek biztonság, és meleg a vágya,

aki tévelyeg, nem talál utat, az messziről lássa,

Van fény, melegség, hiszi, abból neki is jut,

ott nem árnyékra vetődik, nem zátonyra fut.

.

2024. 02. 08.

Tiszakécske.

Kifosztva, bemocskolva

 

Kifosztva, bemocskolva

Írta: Királdi-Kovács István

.

Kifosztott, bemocskolt nők cipelik lelkük sebét,

két emberöltő múltával is beszélni róla nagyon nehéz.

Nem az ő bűnük, mégis cipeli már a harmadik nemzedék.

Háború volt, kegyetlen, megalázó, és nem volt menedék.

.

Megvert, megerőszakolt, gyalázott nők, rejtett titkai,

Az ki merte vállalni, ő fellebbenti a fátylát, nagyon ritka.

Örültek az emberek, megjött, „itt a felszabadító hadsereg”,

amit tettek gyerek lányokkal, nőkkel, mamákkal, ki érti meg?

.

A mocskot magukról lemosni nemtudta soha senki,

panasszal élni, gyógyulni nem volt hova menni.

Ártatlanul cipeltek nehéz terhet, a bűntudat súlyát,

ma cipelik azok, kik nem ismerik az anya, a mama titkát.

.

Nem ismerik, mert a szégyent, a bélyeget rejteni kell,

egymás között is hallgattak, kik közösen szenvedték el.

Mindenki mélyre ásta, hogy napvilágra soha ne kerüljön,

az idő lassan mindent a felszínre hoz, nincs, ami ki ne derüljön.

.

Nem kell hozzá háború, nélküle is kegyetlen a férfivilág,

nőkre, asszonyokra, lánygyerekekre keni saját mocskát.

Utána még ő a sértett, bélyeget ragaszt a nő homlokára,

mutogat, hogy kikapós a nő, úgy öltözik, önmagát kínálja.

.

Ismét kifosztva, bemocskolva, megint övék a szégyen,

hiszem, valahol, valami súlyos hiba van a teremtésben,

A helyzet magaslatán azok a törvények sem állnak,

ahol megvert, kifosztott, bemocskolt áldozat bűnössé válhat.

.

A nő egyetlen kincse, büszkesége, az érintetlen szemérme,

kifosztja, bemocskolja, az, aki akaratán kívül elveszi tőle.

Azt a sebet lemosni, gyógyítani, soha többé nem lehet.

A bűnösöket ítélje el az utókor a törvény, a megvető emlékezet.

.

2024. 02. 02.

Tiszakécske.