Mielőtt
elszakad a szál
Írta: Királdi-Kovács István
.
Az
ember hezitál, hol előre néz, hol vissza,
a
keserű poharat apró kortyonként issza.
hátra
néz, csak a múltat, az emlékeit látja,
előre
néz, ott nem tudja mi az, ami várja.
.
Még
erősen kapaszkodik, mászna fel a hegyre,
de
az idő haladtával visszacsúszik egyre.
Kora,
lehet bármily éltes, már-már hegynyi magas,
tudása
mint egy lexikon, több ezer oldalas.
.
Elméje
nagyon éles, vág, mint a legjobb penge,
de
mit tehet? -ha elkopott, ha gyenge a teste.
Meditál,
mi lesz vele, lesz-e még új tavasza,
úgy
érzi, az élethez van erős akarata.
.
Tudja
az élet véges, tudását hittel födi,
hogy
téphetetlen a szál, mely az élethez köti.
Annyi
mindent szeretne, mindig a jóra vágyna,
ha,
mint a lelkének, testének is volna szárnya.
.
Míg
lelke, a csúcson túl, a csillagok között jár,
teste
lehúzza, nincs erő, minden hiába már.
Még
egy utolsó sóhaj, több nem maradt csak ennyi,
megtört
a pillanat, a szálat nem tartja semmi.
.
2024.
02. 10.
Tiszakécske.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése