2014. szeptember 30., kedd

Cipők a Duna parton (próza)



Cipők a Duna parton
Írta Kovács István

A férfi mindenütt hallotta a dübörgő lépteket, bakancsok koppanását, futólépések dübörgését a lépcsőházban. Bement a szobába, felöltözött, ünneplőbe! Vasalt fehér inget, nyakkendőt és misére járó öltönyt vette föl, szépen kitisztított cipőjét is elővette a szekrényből. Leült az ajtóval szemben és várt.
 Tudta, hogy jönni fognak érte, hiszen megígérték!
Azt ígérte neki egy ember, „ha az övéik győznek jönni fognak érte, kiviszik a Duna partra a cipőjét ott hagyni”.
Hát az övéik győztek!
Vége az örömünnepnek, zászlóégetéseknek, újoncavatásoknak!
Nyolc- tizenkét fős rajok futkosnak fel- alá, és akik ki lettek szemelve, mint áldozatok azokat szedik össze.
Azt nem tudta őrá mikor kerül sor, de érezte ma érte jönnek!
Oda kinn már hideg volt, nyirkos őszidő járta, elkelt a nagykabát is, de Ő nem vette föl. A nagykabát csak nehezék, jól megszívja magát vízzel, és ha nem halálos sebet kap az ember, akkor a kabát húzza le és megfullad. Nem készített magának batyut sem, minek a Dunába nem kell, ha meg megússza valami csoda folytán, akkor úgyis lesz, ahol majd be tud szerezni némi holmit magának.
Menekülni lett volna lehetősége, de nem az a fajta, aki menekülne sorsa elől.
Fölhangzott a dübörgés a lépcsőn, ahogy néhányan fölrohantak érte, négyen voltak, mint ha egy vadállatot akartak volna befogni úgy jöttek a szerény, csendes emberért.
Az ajtó nem volt kulcsra zárva, de úgy törtek be rajta, mint ha egy acélajtó lett volna, pedig csak egy félig üvegezett fa ajtó volt.
A férfi fölállt, szemébe nézett a vezetőnek tűnő embernek,(bár átvillant az agyán, hogy az ilyen magából kifordult lényt lehet egyáltalán embernek nevezni?) És megkérdezte tőle.
 Mehetünk?
A kérdezett meglepődött, de intett pisztolyával az ajtó felé, és indulás dörögte fenn hangon mintha Ő nem értené saját szavát!
Lenn már álltak vagy húszan, Őt is belökték a sorba és elindultak a Duna part felé. Egy férfi megismerte az utcán, és oda szólt neki.
 Fogtad volna be a szádat, most nem lennél ott!
Tévedsz!
Gondolta magában, nektek kellet volna kinyitni, nem nekem befogni, de nem szólt semmit, ballagott lehajtott fejjel.
Útközben még néhány embert belöktek a sorba, mire a tetthelyre értek.
Ott odajött egy ember, aki válogatni kezdet közöttük és néhányat ki állított a sorból.
Ti még nem kerültök sorra, mondta nekik.
A mi emberünk szólt az egyiknek, nem tudja, honnan ismeri, de ismeri. És tudja annak megígérték, hogy kiveszik a sorból.
Menekülj el jó messzire és gyorsan, mert délután másik banda lesz szolgálatban és azok nem biztos, hogy elengednek!
A megszólított ránézett szomorúan és csak a fejével biccentett.
Értette a célzást!
Ezután sorba állították őket egyesével a parton szép hosszú sor lett, vagy inkább vonal. Kiléptették őket a cipőből és arccal a Duna felé kellett fordulniuk.
Egyikük megkérdezte.
 Mi van nem mertek velünk szembenézni?
Választ nem kapott.
A férfi közép táján állt a sornak, örült neki. Tudott koncentrálva figyelni.
Az őrök félre álltak és egy fegyver fölugatott, lassan pásztázta a sort, minek nyomán az emberek hullottak a vízbe.
A férfi figyelt feszülten, hogy közeledik feléje a halált osztó tűz. Ketten voltak előtte mikor izmait megfeszítve a mellette lévővel együtt Ő is bele zuhant a vízbe, és alábukott. A víz alatt gyors fordulattal a part betonfalához húzódott, ha észreveszik is a turpisságát és a vízbe lőnek, akkor előre lőnek és nem a part szélére így meg menekülhet!
Ezért hagyta otthon a nagykabátot.
Terve sikerült. Hamar vége lett a mészárlásnak, és gyorsan eltűntek onnan a kivégzők. Már fázott nagyon a vízben, óvatosan kimászott, és eltűnt onnan. Mindenki azt hitte Ő is a vízbe veszett a többivel. De évek múlva mikor rendeződtek a dolgok, külföldről előkerülve egy könyvvel melyben mindent megírt. Eljárást indíttatott a bűnösök ellen. Nehezen találták meg őket, rejtőzködtek, nem mertek szembenézni egykori tetteikkel, pedig akkor igen nagy hősöknek vélték magukat, és a csordaszellem is sodorta őket, de előbb utóbb mindenkit utolér a sorsa!
És egyszer minden kezdődik újra, mintha a történelem ismételné önmagát!
2014-09-30
Tiszakécske

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése