Magamban mondom

Magamban mondom

Írta: Kovács L István

Azt mondtam szép vagy, te kinevettél.

Kicsit rosszul esett.

Őszintén akartam bókolni neked.

Hiszen te, nem láthatod a ráncok alatt,

azt a lányt, ifjú nőt, a fiatal anyát.

Nem láttad a bimbó, hogy feslik virággá.

Alig változtál az évek alatt, talán a hajad,

a hajad, mint ha világosabb lenne.

Bár az sem biztos, mert néha elhomályosul a kép,

olyan zavaros lesz, mint ha vizes lenne a szemem,

mint esőben az ablak, a szivárványos cseppektől.

De azt tudom, hogy ma is szép vagy.

Tiltakozz csak nyugodtan, meg sem hallom.

Tudom, hogy vén bolond vagyok már,

elmondtad milliószor, unom is egy kicsit.

Arra nem emlékszem mi volt tegnap az ebéd,

nem is érdekel már, hiszen elfogyott, és ma más lesz.

De a lányra emlékszem, tisztán, világosan.

Szép volt, ahogy a szél lobogtatta a nyári ruháját,

táncba vitte a haját, próbálta kibontani belőle a szalagot.

És szép volt télen, mikor a piros sapka alól,

és a kabát felhajtott gallérja közül nézte a világot.

És szép vagy most is, jól áll az a pár szarkaláb,

hidd el nekem, legalábbis én szeretem.

Ne nevess, nekem ez ugyan úgy fáj,

mint neked, ha valaki megszól a súlyodért,

vagy a ruhád miatt.

De ha kinevetsz, akkor csak magamban mondom, hogy ne halld…

2018. június 23.

Tiszakécske.