Levegőt

Levegőt

Írta: Kovács L István

Még soha nem gyűlöltem,

mindig megbocsátok.

De most!

Most gyűlölöm magam.

Levegőre vágyom,

ki a mocsárbűzből,

hegyekre, erdőbe, fák ölelésébe,

csendes susogásra.

Már nem kell nagy álom,

csak egy kis béke,

őszinte, tiszta gondolat,

hely hol otthon vagyok.

Pihenni avarszőnyeg ölén,

beszívni a fanyar illatot,

érezni, hogy ott születtem,

hozzájuk, nekik tartozom.

Múlik az idő színe változunk,

mint a tavaszi zsenge levél,

mit, ha nem fúj el goromba szél,

színe mélyzölddé érik,

majd sárgul, vörösödik, barnul,

és lassan a földre hull.

Véget ér milliom apró élet,

levegőt akarok, én még élek.

2018. október 14.

Tiszakécske.

Kép: Saját fotó