A szakma ifjú mestere

 

A szakma ifjú mestere

Írta: Kovács L István

Danika öt éves kisfiú volt, tanyán élt a szüleivel. Nem szegényen, de szerényen. Az udvarban és az istállóban sokféle jószág volt. Szárnyasok, és lábasjószágok egyaránt. Apró gyerekként is volt neki mivel foglalatoskodni, anyja, apja mindig tudott biztosítani korának megfelelő elfoglaltságot. De jutott idő a játékra is. Kedvenc szabadidő eltöltése a nem messze lévő, Tsz sertéstelep látogatása volt.

Igaz otthon is volt öt-hat sertés mindig. Eladásra és saját, családi fogyasztásra is. De a telepen rengeteg kismalac születik, szinte naponta, és olyan jó nézni őket. Volt a telepen egy bácsi, olyan nagyapaforma, aki délutántól reggelig őrizte a telepet, hétvégén pedig egész nap ott volt. Olyankor a kis legény már ebéd után átkérezkedett. A szülei is ismerték jól, Ürömi bácsinak szólították. Ott járt el mindennap a tanyához vezető bekötő út előtt, mert pár tíz méterrel távolabb volt a sertéstelep.

Ürömi bácsi magas, vékony ember volt, mindig kerékpárral járt, és ha látta, hogy Danika kint van, oda kiáltott neki, hogy „gyere, hoztam neked valamit”. A kisfiú pedig kiszaladt. Ürömi bácsi, hol egy almát, barackot, szőlőt, vagy ha más nem akadt, egy Gránit kocka nevű csokoládét adott neki. Legtöbbször, ha ott járt a fiúcska és az öreg nem a malacokat ellenőrizte, kinn ült az épület előtt, és farigcsált valamit egy darab fából. És beszélgetett a kisfiúval. Legalább addig sem volt egyedül, bár úgy sem unatkozott.

Esténként pedig, ha jó idő volt, ült az épület előtt, és szépen furulyázott.

Egy alkalommal, Danika megkérdezte tőle, Ürömi bácsi szokott furulyázni? Igen, Danika! Tessék, mondani lehetne nekem is olyan szépen szóló hangszerem?

Ilyen-e, vett elő a tarisznyájából egy szép, cifra faragással díszített furulyát Ürömi bácsi.

Danikának a lélegzete is elállt. Hű ez nagyon szép, ilyet még sosem láttam, mondta a kisfiú. Pedig a vásárba, ha elvisz apu, sok kincset láthatok. Ha akarod, megtanítom, hogyan kell ilyet csinálni, de előbb még nőni kell egy kicsit, na meg, kell hozzá egy jó éles, két pengéjű bicska. Mond meg apukádnak, hogy nagyon szeretnél egy olyat, hátha megveszi neked.

Ürömi bácsi van neked másik neved is?  Van Danikám, de azt nem tudja senki, vagy elfelejtették, vagy nem is tudták, Ürömi Dezső a becsületes nevem. Akkor én Dezső bácsinak fogom hívni.  Áll az alku, nyújtotta a gyerek felé hatalmas kérges tenyerét az öreg, Danika pedig legényesen belecsapott, mint egy kemény férfiember.

 

Otthon az apjának mondta párszor, hogy szeretne egy bicskát, de ő bizony még kicsinek találta hozzá a gyereket. Hiába nyaggatta, hogy a vásárban vannak szép kések, apja nem akart hozni neki. Viszont Dezső bácsinál titokban már farigcsált, tanította az öreg a kés használatára, a fa megmunkálására. Otthon is faragott mindig valamit, az anyja örült neki, be kissé bosszantotta is, hogy a késeit vagy nem találja, vagy életlenek, mert a fia farag vele. Ezért a következő vásárban vettek neki egy nagyon szép, és jó, kétpengéjű bicskát. Nagy örömmel mutatta meg, Dezső bácsinak. Lassan teltek múltak az évek,

Danika, már szépen tudott faragni. Iskola mellett is eljárt, bár már hétköznapokon ritkábban, a tanulás miatt, de hétvégén sokat ott volt a telepen, öreg barátjánál. Sokat beszéltek az élet dolgairól, fúrtak, faragtak. Némely szerszámokat Dezső bácsi maga készítette el, azt is megtanította Danival, hogy kell törött reszelőből, vagy acél drótból szerszámot készíteni. Megtanulta Dani a furulya készítést, a széktámla, az asztal díszítő faragását is.

Eljött az idő, az apja elé állt és elmondta neki, hogy asztalos szeretne lenni. Szülei egy darabig ódzkodtak, de végül ráálltak. Az apja ismert a vásárokból egy asztalos mestert, aki elvállalta inasnak Danit.

Az iskolában az elméleti oktatásban kiváló volt a fiú, de a mesterénél sokat szenvedett szegény. Egy borzalmas természetű embert fogott ki az apja neki. Soha semmivel nem volt elégedett, szidta mindig a szerény, de dolgos fiút. Dani meg csak tűrt, és Dezső bácsinak panaszolta el a baját. Tűrj fiam, ha leakarsz vizsgázni, mert másik mester nincs a közelben, biztatta az öregúr.

Otthon kérte az apját, hogy az egyik, éppen üres istállóban hadd rendezzen be egy műhelyt magának, ahol dolgozhat. Megkapta rá az engedélyt, és kisebb munkákat, ház körüli javításokat elvégezte. Néha a rokonságnak is faragott, háztartási eszközöket. Az iskolában lehetett jelentkezni a Szakma Ifjú Mestere versenyre. De az igazgató úr először nem támogatta.

- Dániel, maga elméletből kitűnő, de a mestere tele van panasszal, lusta naplopónak mondja, ha elmegyünk hozzá, rendetlenség van, szét dobálva ragasztós és festékes dobozok, és azt mondja, hogy a maga műve. Maga nem tesz rendet.

-Igazgató úr!

Tessék eljönni hozzánk, mutatok valamit, és kérem, legalább egy esélyt adjon.

Beszélek az osztályfőnökével, és holnap délután családlátogatás keretében bemutathatja, amit akar. Másnap az igazgatónak és az osztályfőnöknek tátva maradt a szája. Daninál egy szép tiszta, rendezett műhelyt találtak, ahol a szerszámok is állványon, és a falon sorban lógta. Gyönyörű kész, és félkész faragások, voltak áttekinthető rendben.

Dani mehetett a versenyre. Sorban nyerte is a területi, megyei és országos döntőket. Büszkék voltak rá szülei, tanárai is. A címmel a szakmunkás bizonyítvány is kijárt, ezért korábban befejezte a tanulmányokat. Az igazgató megkérdezte, mielőtt elbocsájtotta, hogy kitől tanulta a mesterség fogásait, hiszen a mestere soha nem mondott jót róla.

Igazgató úr, nem fogja elhinni, már ötéves koromban egy öreg, sertéstelepi éjjeliőr tanítgatott fúrni, faragni.  A kapcsolatunkat sosem szakítottuk meg, bár már nyugdíjas, de rendszeresen fölkeresem. Ezt a bizonyítványt is bemutatom neki.

És mond, mi volt az eredeti foglalkozása, mielőtt éjjeliőr lett?

Kanász ember volt világ életében, fiatalon a pusztán őrizte a jószágot.

Hát fiam tiszteltetem a bácsit.

 

Ürömi Dezső bácsinak könnybe lábadt a szeme, mikor Dani tisztelettel megköszönte neki, hogy nélküle nem lehetne oklevele a „Szakma Ifjú Mestere” címről.

Pár év múlva Dániel, zsűriztetett termékeivel kiérdemelte a Népművészet Mestere címet is.

 

2019. 08. 18.

Tiszakécske