Éjszakai
séta II.
Írta: Kovács L István
A magányt
zsebre téve,
indulni
az éj sötétbe,
keresni a
csendet,
a napi
őrületből,
tenni egy
kis rendet.
Házak
árnyékában,
csendesen
lépkedve,
senki
észre ne vegye,
hogy
éppen kidobálom,
mi
elmémnek szemete.
Mélyen
levegőt szívok,
tüdőmbe
hasít éle,
nagy
sóhajjal fújom ki,
lelkem könnyebb
lesz tőle.
csak az
álom nem jön.
A Hold
már magasan jár,
ezüstje
túloldalon ragyog,
fal
árnyékából nézem a sok csillagot,
halvány
mosolyt küldök feléjük,
ahogy
jöttem csendesen haza indulok.
2019. 09.
08.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése