A Tél színei

 

A Tél színei

Írta: Királdi-Kovács István

 

Sötétszürke fellegek, érintik a fák hegyét,

csillogó fehér pelyheket szórnak szerteszét.

Alul fehér a világ, fent tisztul a szürke ég,

elúsznak a felhők, nyomukban millió csillag ég.

.

A Hold pufók arca fénylő mosolyra fakad,

egy magasabb fenyő felső ágán fenn is akad.

Gyönyörködik mily szép a havas erdő, a táj,

most pihen a természet, így semmi sem fáj.

.

A reggeli Nap első sugara elcsúszik a hóban,

feláll, magasabbra megy, és köszöni jólvan.

Fényét milliónyi apró tükör szivárványként veri vissza,

s a régen látott, várt képet bódultan issza.

.

Belopózkodik a fák közzé csendesen,

könnyen teszi, nem kell áttörni a leveleken,

egy jéggel keretezett pocsolyatükörbe belenéz,

hideg a víz, nem fürdik meg, annyira nem merész.

.

Délután szürke függöny mögé rejtőzik az idill,

nagy pelyhekben, hangosan szakad a hó, ahogyan bír,

öles törzsű fenyőkön már nem látszik a zöld,

könnyű, vastag takarót kapott a föld.

.

A hó csak hull, kavarog, keringőt táncol,

mint, aki éppen most jött ki a farsangi bálból,

csak álarca nincs, megmutatja magát,

a csillogó, hideg, szép fehér ruhát.

 

2023. 01. 28.

Tiszakécske