Furcsa szerzet

 

Furcsa szerzet

Írta: Királdi-Kovács István

.

Van valahol egy téli világ,

hol a fákon hóból nyílik virág,

ahol vastag fehér paplan fedi a mezőt,

a magoncot mely a földből éppen csak kinőtt.

.

A fák alatt köveken bukdácsoló patak szaladt,

vidám fecsegése, most hallgat a jégpáncél alatt.

Dideregve reménykedik, Tavasszal lesz még szava,

a fagyott világot beteríti ezerféle virág, bódító szaga.

.

Van valahol egy téli világ, a hóban szántalp hagy jelet,

csengő szó, és paták dobbanása veri fel a csendet.

Aszott fűcsomókban nyúl, és fácán rejtőzik némán,

faágról étket keresve egy bagoly leselkedik mélán.

.

Távolban róka kaffog, hideg hóban szagot keres orra,

jó lenne egy nyúlpecsenye, hogy ne éhezzen gyomra.

Bár most beérné egy pocokkal is, ha éppen az is lenne,

de a bagoly szeme élesebb, a pocokból csak ő enne.

.

A csengőszóra a bagoly méltatlankodva felel,

zavarják Isten madarát, nem elég, hogy nincs eledel.

A róka ember szagot érez, gyorsan vackára inal,

bizony, ha így megy tovább sora, nemzettsége kihal.

.

A csengőszó távolodik, itt-ott étel kupac marad utána.

a terített asztalhoz a vadak óvatosan jönnek vacsorára.

Meghívta őket, akitől félnek, mert van nála fegyver,

de most „asztalt” teríteni és nem terítékért jött az ember.

.

Van valahol egy téli világ, mely mindenkinek nehéz,

de túl kell élni, nekik is, nekünk is ennyi az egész.

Furcsa szerzet vagyunk, furcsa a világunk emberek,

egyik kezünkben gondoskodás, a másikban fegyverek.

.

2024. 01. 17.

Tiszakécske.