Ég veled

Ég veled

Írta: Kovács István

…tudod, csak szeretni akartalak,

tisztán, őszintén, mint egy kis gyerek,

ölelni, mint tenger a szigetet,

simogatni, ahogy patak a követ,

melyet valaki a vízbe vetett.

Suttogva vallottam meg szerelmem,

erdei fák, vadvirágok között

hol szívembe remegés költözött,

nevünk, még ott van a fába vésve,

pedig már neki is hull a kérge.

De valahol mást írtak nekünk,

tábla nélkül vált ketté az utunk,

nem tudtuk akkor merre kell mennünk,

tán hittük, egyszer még találkozunk,

de késő minden, megváltoztunk.

Mint a napraforgó mely csendesen,

mélyen lehajtotta már a fejét,

régen elszórta sárga szirmait,

már nem más ő, mint egy sötét korong,

amely nem őrzi tovább álmait.

Én sem úszom az élet-tengeren,

csak bicegek a parti fövenyen,

a tova úszó időt bámulom,

a könyvemben van még pár üres lapom,

de már ott van az utolsó oldalon,

Ég veled!

2015-09-04.

Tiszakécske.