Elmúlás

Elmúlás

Írta: Kovács István

Magába zár sok régi emlék,

fogva tart a szépség a mély csend,

elnémulok, amint köröttem

az őszi táj, hulló levelek

borítják a rozsdás síneket,

min nem régen szaladt az élet

gyöngyözőn kacagva, mára holtan

távolba vesző semmivé lett.

Nem sikong rajt’ vonat kereke,

nem zsibong sok gyerek nevetve,

amint kirándul e hegyekbe.

Kósza madár sem rikkant sehol,

elköltöztek, csak a csend honol,

rozsdulva hullnak az emlékek,

mint fákról a színes levelek.

Messze még a tél mégis fázom,

ködbe vesznek régi nagy tervek,

egyszer elmúlik minden álom.

2015-09-22

Tiszakécske.