Életút

Életút

 Írta: Kovács L. István

Lehunyt szeme nem takarja arcát,

fájó könnye nem javítja  sorsát,

kit szülőanyja régen elhagyott,

nem látja, nem érti a tegnapot.

Némán kiáltva, zokog az égre,

vergődik az élet tengerébe’.

Két ököllel markolja meg dühét,

még nem találja sehol a helyét.

Valaki nyúlt, megfogta a kezét,

megsimítva, felnyitotta szemét,

a szívéből szeretetet adott,

egy lehetséges utat mutatott,

Jól bánik ceruzával, ecsettel,

nézd meg és lásd a saját szemeddel,

az ég neki tehetséget adott,

már biztosan fogja a holnapot.

2017. február 11.

Tiszakécske

Kép: Vári Zsolt