Belül fájsz
Írta:
Kovács L István
Megint csönd, monoton,
halkan kopog ajtón,
ablakon,
nézzük egymás szemét,
szótlan keressük a másik
kezét.
Úgy teszünk,
mintha értenénk a néma
szavakat,
fürkésszük egymás arcát,
de nem megy, s nem jön át
a gondolat.
Lehajtott fejek simulnak
vállakra,
furcsa érzések kapnak
szárnyakra,
lángra kap a vér, reszket
a levegő,
s ami jön szóba nem
önthető.
Sóhajok, szállnak a
semmibe,
újra kínoz a közénk
feszülő csönd,
a meg nem szokható
semmise,
és nem mossa el hiányod a
patakzó könny.
Hangod már nem hallom,
illatod még itt, a párnán
pihen,
beszélek hozzád,
közelségedet vallom,
s ingedből lett, a háló
ingem.
2021. 12. 17.
Tiszakécske.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése