Nővérek

 

Nővérek

Írta: Kovács L István

 

Állnak ott, ahol más már nem áll,

ahol az ember mindene lassabban jár,

kilöttyen a leves, mert a kéz remeg,

a krumpli és a hús is az ölbe pereg.

 

Nem szólnak érte, átveszik a kanalat,

hogy a szájba érjen minden falat,

egy perc alatt eltüntetik a baleset nyomát,

és mellé adják legszebb mosolyát.

 

Párnát, paplant igazít, fogja a kezet,

hajat elsimít, hogy ne zavarja a szemet.

Tiszta a folyosó, ragyognak a szobák,

így képzeljük el a szeretet otthonát.

 

Mert szeretnek ők, ezt másként nem lehet,

ápolnak, gyógyítanak, s fogják a kezet,

vérnyomást mérnek, tálcán gyógyszer, injekció adag,

mosollyal vígasztalnak, szépszóval reményt adnak.

 

Ott áll, ha orvos vizsgál, ha a szükség szólít,

s ha a lelkimagány túl mélyre lódít,

ha a dolgok már nem jutnak eszükbe,

és nem emlékszenek a saját nevünkre.

 

Ott állnak helyettünk, kik nemérünk rá a szülőre,

pedig neki is van gyermeke, és szülője,

és elfáradnak ők is, mindet várja a családja,

mosolyognak akkor is, ha fáj, tudják nem hiába.

 

Mindennapi hőseink, sokat bír a válluk,

kik bölcsőinket ringatták azokat bízzuk rájuk,

ha aprót vétenek, mert Alzheimer türelmetlen,

emelt hangon bíráik leszünk, szemérmetlen.

 

Tisztelet és főhajtás a nővéreknek!

 

2021. 12. 18.

Tiszakécske