Szárnypróba

 

Szárnypróba

Írta: Kovács L István

 

Lassan elballag az éj, a Napra vár,

de, a pirkadat elbújt, a tájra köd szitál.

A fákról halkan neszezve hull a levél,

aprót koppan, mikor végre földet ér.

 

Egy cinege tollát borzolva ül az ágon,

Így vigyáz magára, hogy meg ne fázzon.

Pedig csontig hatol a hideg, átázik a toll,

egy kis zug, odú, vagy meleg  kéne valahol.

 

Ő, ha fázik is legalább szabad,

az ember kalitba zárja magát, épülnek a falak,

ha szorong, fullad, átpréseli magát a rácson,

élni akar, úgy, hogy senkinek se fájjon.

 

Hajnalban kel útra, senki ne lássa,

ő madár akar lenni, de nem kalitkában,

szárnyalni magasan, a végtelenben,

de még csak csapong szárnyaszegetten.

 

Kell a nyakba hulló páracsepp, az avar ropogása,

ébresztő, nem fekhetünk örökké, a szobában.

kell a séta, mozgás, frisslevegő, a fák illata,

a természet éltető erejének íze, zamata.

 

Kell a próba, mit bírnak el a renyhült szárnyak,

nem ütközik-e, falnak, vagy a kalitka rácsnak,

bírja-e majd a mélységet, a magasságot,

érez-e az élet ízéhez elég bátorságot?

 

Felszáll a köd, amit lát idegen,

magára zárja a rácsot ijedten.

 

2021. 12. 16.

Tiszakécske.