Mélység
Írta:
Kovács L István
Mélyre hatol a csend,
elfogyott a szó,
pedig kavarog ezernyi
gondolat,
mégis hallgat, mert egy
sem kimondható.
Csak nézem mélán a tájat,
s túl a fákon a legnyugvó
Napot,
mily békés, és soha nem
fáradt.
Hideg vesz körül, öleli
testem,
alkonyfényben fürdik a
hegy,
roppant kőtömeg, és belé
vesztem.
Évmilliók tanúja,
világnyi börtön.
Mit zárhat magába a
mélye,
föltárják-e a titkát ezen
a földön?
Az ember is egyedül van,
mint a hegy,
legbelül mind elhagyott,
nehezen talál magára,
bárhová megy…
2022. 01. 25.
Tiszakécske.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése