Menekülés a fergeteg elől

 

Menekülés a fergeteg elől

Írta: Kovács L István

 

Egyiknek haja, másiknak sörénye, lobog a szélben,

mind a kettőnek tűz lángol testének minden erében.

Hátukban fergeteg, szélvihar csattogtatja fogát,

ezért hajtja  a fiú, oly veszettül gyönyörű lovát.

 

Patája dobban, nyomában, mint tengertajték, repül a por,

de hiába, ezt az iramot a szél soha nem éri utol,

nyeregben a lovas együtt él a mozdulattal, ütemre ring,

mellén szakadásig, lobogva feszül az átizzadt ing.

 

Az ember elégedetlen, oldalába sarkantyút nyom,

hogy ha tud, kicsit gyorsítson még az iramon,

mert a felhő egyre sűrűbb, sötétebben kavarog,

s e kettő már elég régóta alatta vándorol, csavarog.

 

Messze még az útnak vége, szükségük van pihenésre,

szomjuk kéri már az italt, gyomruk is vágyik eleségre.

Éppen ideje megtérni, mind a két párának,

istálló melegében neki dőlni friss szalma ágyának.

 

Némi pénznél nincs egyebük, csak az út és annak pora,

majd fát vág, hogy ha szűken is, de azért legyen vacsora,

Hogy holnap mi lesz? - elég, ha a jó Isten tudja,

merre lesz, tovább az útjuk? - majd reggel megmutatja.

 

2022. 01. 10.

Tiszakécske

 

 Kép: Éva Szitár