Fehér abroszt

 

Fehér abroszt

Írta: Királdi-Kovács István

 

Olyan nincs, hogy az élet semmit nem ad,

nem állsz rá készen, hogy amit ad, azt el is fogadd.

Gyarló az ember, és nagyon kicsi még,

képtelen megérteni önmagát, és Istenét.

 

Nem érti, kezét, karját, simításra, ölelésre kapta,

vele fegyvert nem emelhetne magasba.

Nincs oly jogcím mely háborút igazolna,

terítsetek fehér abroszt kerek asztalokra.

 

Legyen rajta virág, és égjenek gyertyák,

sok ártatlan lélekekért,  kik életüket adták.

Kiknek teste utcakövön romok között hever,

nézd meg jól, jegyezd fel, mit tettél ember.

 

Mindegy hol állsz, Istent ne vedd szádra soha,

Ő nem ezt akarta, te nem tanulsz. Ki is az ostoba?

Édeskés vérszaggal kevert bombák füstje száll,

gonosz lelkedből, véres kezedtől arat a halál.

 

Rózsát tűzz a csőbe, bombából harangot önts,

az élet üdvözlését zengje a toronyban fönt.

Hogy teremjen a föld, a lánctalp jóacél, ekének való,

a csatamezőn gyümölcs teremjen, és kenyérnek való.

 

Más fegyverek helye, legyen izzó kohó mélye,

véletlen se kísértsen senkit, a háborúk réme.

Az asztalokra a béke, fehér abroszt tegyen,

fő tárgyaló örökkön a józanész legyen.

 

2022. 03. 16.

Tiszakécske.