Nomád

 

Nomád

Írta: Királdi-Kovács István

 

Kezedben bot, válladon tarisznya,

utánad nyikorog egy rozoga talicska,

rajta néhány gyermek, ruha, mely kopott,

oldalán néhány horpadt edény kopog.

 

Otthonod a világ, de szállásod nincsen,

ha szükséget látsz, mindig ad az Isten,

vánkosod a rét virága, vagy erdőn az avar,

s betakaródzol az égi csillagokkal.

 

Jártad az utat egész életedben,

letelepedni nem volt érdekedben,

lábad nem érezné az utat magát,

eső nem mosná le szürke porát.

 

Ott nem éreznéd a szabadság ízét,

erdők, mezők illatát, virágok tarkaszínét,

itt látja unokád, ahogy Isten rendezi a dolgot,

vezeti a Napot, Holdat, és az összes csillagot.

 

Ha Isten kegyelméből terelgetsz nyájat,

este jóllaktatsz néhány éhes szájat,

álmod jobb, mint holmi kastély béli népnek,

mint te, ők nem látják a világot olyan szépnek.

 

2022. 03. 15.

Tiszakécske