Pásztor ösvények

 

Pásztor ösvények

Írta: Királdi-Kovács István

 

A Gömöri dombokon,

rézkampó a botokon,

rézkampó, kanászbalta,

vállán pihen karikása.

 

Látszólag nem siet, csak terel,

lassan, ahogyan a nyája legel,

füle, s szeme fürkészi a tájat,

őrzi a vidéket, ahogy a nyájat.

 

Ha elbitangolna egy jószága,

ugrik, elébe megy hű kutyája,

vakkant egyet fordít rajta,

a jószágot egyben tartja.

 

A túlsó dombon gulya legel,

ostor pattanásra, ostor felel,

vagy kérdez a furulya szó,

feleletet ad egy  tárogató.

 

Egymásra és a falura is vigyáz,

juhász, gulyás, és a kanász,

a Gömöri lankásdombon,

ösvényt tipor megannyi nyom.

 

De a nyomok elenyésztek,

vissza vette a természet,

nincsen semmi, ami legel rajta,

üresen áll minden akol, és pajta.

 

Pásztor ember mind elaggott,

ostort, kampót felakasztott,

elbúcsúzott egy szép világtól,

mit megkapott ős apjától.

 

Apáról szállt a szakma fiúra,

az élet iskola volt, ahol tanulta,

ha számon akarták kérni tudását,

csak megnézték jószágállományát.

 

     A Gömöri dombvidéken,

tárogató sír az éjben,

pásztor ösvény nincsen többé,

lassan válik minden köddé.

 

2022. 06. 05.

Tiszakécske.