Semmi sem az...

 

Semmi sem az…

Írta: Királdi-Kovács István

 

 

Ki e hajnali órán az égre föltekint,

látja a Hold elmosódó sziluettjét felhők résein,

ahogy hamvas szürke felhők közül kandikál,

és permet-esőben fürdőzik a napsugár.

 

Iszap színű, apró pocsolyák sűrűsödnek

az út mentén, bennük madarak fürdőznek,

a permetszerű eső, virágszirmok szélén,

apró gyöngyökké folyik, és lehull a végén.

 

Régen látott, reményteli élénkzöld a határ,

felhő öntözi, melegével simogatja a napsugár.

Mégis kérdések özöne árad fejembe,

hol egykor hullámzott a kalászok tengere,

 

se szélét, se hosszát nem lehetett látni,

ma a táblát egy nap alatt lelehet vágni.

Szomorú lettem. Vidáman kezdtem a napot,

agrárország, mégis mennyi parlagot hagyott.

 

Sétára indultam, elmét, gondolatot tisztítani,

de valami fura csalfaság betudta piszkítani,

mert semmi nem az, aminek látszik,

a gondolat önálló, jön és furcsa játékot játszik.

 

Közben el úsztak a felhők, kitisztult az ég,

félre a gonddal, hisz annyi van még, ami szép,

integet, bólogatva egyetért a sok mezei virág,

megmutatja milyen szép, tarka ez a világ.

 

2022. 05. 28.

Tiszakécske.