A vén tekergő

A vén tekergő

Írta: Kovács István

Kopott szőrű vén tekergő,

alig volt már benne erő,

az úton át akart menni,

már nem lehetett fékezni.

A fejét érte az ütés,

innen már nincs menekülés,

életútja  végét járja,

tekergett a nagyvilágba’,

tudja Isten tán megszökött,

vagy kiverték, úgy lett üldözött.

Enni már régen nem kapott,

de sűrűn mérték a botot,

fekszik, reszket a négy lába,

kilátszik minden bordája,

oldalán éktelen sebek,

portól mocskosak, véresek.

Szemet senki nem vet rája,

„csak egy koszos, loncsos kutya”

magányosan lesz halála.

De egy ember mégis akadt,

ki a tekergővel maradt,

véres fejét ölbe vette,

vigaszszóval becézgette,

mondott neki egy szép mesét,

míg az le nem hunyta szemét,

amíg a láng el nem lobbant,

s a szív utolsót nem dobbant.

Keresett egy méltó helyet,

eltemette a vén ebet.

2015-08-27

Tiszakécske.