Ösztönző

Ösztönző

Írta: Kovács L István

Ó idő, miért, s hová rohansz úgy,

alig voltam gyerek és ifjú talán nem is,

de hajamat már megfogta a dér,

reszket a térdem, és a kezem is.

Anyám ízét, még le sem tudtam nyelni,

mint ereklyét, itt őrzöm a számban,

pedig az én fészkemből is,

már három kirepült madár van.

Csak egy kicsit lassítsd lépteid,

én már nem akarok sietni sehová,

inkább leülnék sűrűn megpihenni,

akár az útszélén, árokparton valahová.

Most látom csak, milyen szép a világ,

a kék ég az ezüstben játszó folyó,

az erdők fái, vagy mezőn a virág,

a  madár dal, a tarka szárnyú pillangó.

Csak te idő, te vagy oly vadul rohanó,

áttörsz a téren, meggörbíted a síkot,

szikla lesz porrá, s mi él az rothadó,

minden elmúlik, de neked nem kell sírnod.

Kérlek, valamennyit adj magadból még,

nem kell sok, nem vagyok önző,

csak annyi kell, ami éppen elég,

vállamnak nem teher,  léptemnek ösztönző.

2018. április 19.

Tiszakécske.