Eszter és John

Eszter és John

Írta: Kovács István

Az apró erdei faluba egy új család költözött. Az apa pásztornak állt, juhokat és kecskéket legeltetett a hegyi legelőkön. Egy leánygyermeküknek, bár nagyon szép szemei voltak, de sajnos nem látott velük semmit, születése óta vakon élt. Ha ment a boltba, - azt az utat hamar megtanulta-, mindig egy bottal tapogatta maga előtt az utat.

A falubeli srácok nem nagyon törődtek vele, meg volt a saját dolguk, iskola után. Ha a házimunkát elvégezték mentek focizni.

John, beteg volt, nem járt sehová két hétig, az anyjától hallott az új családról és a vak lányukról.

Gyógyulása után, iskolából hazafelé, meglátta a lányt amint az utcán botorkált.

Eldöntötte magában, hogy megismerkedik a lánnyal, és ha elfogadja, segít neki, mikor ráér.

    Fiúk, én most megyek, mondta, nem jövök focizni sem estefelé.

    Ugyan miért nem?

    Mert nem érek rá.

Ott hagyta a társait és oda ment a leányhoz.

    Szervusz, John vagyok, hová mész?

Kissé meglepődött a lány, de meg kellett szólalnia.

    Szervusz, Eszter vagyok, és csak sétálok, mondta vékony hangon.

    Megengeded, hogy elkísérjelek? És hová akarsz sétálni?

    Ha nincs más dolgod, elkísérhetsz, de nem tudom hová mehetnék, hiszen semmit nem látok, még fényeket sem.

    Nem baj Eszter, add ide a botodat, megfogom a kezed és vezetlek, nem kell félned.

    Biztos, nem fogsz becsapni és ott hagyni? Félek, mert ahol laktunk volt egy fiú, aki neki vezetett a szúrós rózsabokornak és jót nevettek rajtam. Meg egyszer a patak hídról is levezettek, bele estem a vízbe.  Azért a botomat nem adom oda, tapogatom, amerre járunk, nehogy becsapj.

    Rendben, tartsd meg a botot, de nem csaplak be.

Eszter olyan meleg, barátságosnak érezte hangot, hogy fenntartásai ugyan nem múltak el teljesen, de félelmet sem érzett.

    És hová viszel?

    Először haza megyünk, mert édesanyámnak szólni kell, nehogy aggódjon, utána elmegyünk és megmutatom neked falut.

Édesanyjának szól, bemutatta Eszter, és kérte, hogy elmehessen a kislánnyal sétálni, megismertetné vele a falut. A mama örült, hogy fia ilyen rendes és nem kell neki mondani, önként segít.

   Vigyázz rá nagyon fiacskám, mondta anyukája Johnnak.

   Vigyázok mama, és ha haza érek, elvégzem itthon is dolgaimat.

Ezzel kézen fogta Esztert és elmentek.

Nagyon figyelmes vezetőnek bizonyult a legényke, mindent mondott mikor hol járnak, és mi van ott. Bár még csak tizenkét éves volt, egész felnőtti komolysággal tette dolgait, mindig felelősséget érzett, azért amit csinált.

Barátai nem nagyon örültek, hogy inkább a lányt választotta helyettük, gúnyolták is néha érte, de John egyszerűen nem foglalkozott megjegyzéseikkel.

Egy szép napon mikor már nagyon megbízott benne Eszter, így szólt hozzá.

    Ismered a virágokat?

    Hogy ismerném, mikor nem látom őket.

    Akkor most ezen a szép kora nyári napon, mivel már a hegyoldal is virágdíszben pompázik, elviszlek a virágokhoz és bemutatlak egymásnak benneteket.

Szólt az Eszter édesanyjának is, és a sajátjának is, hogy most hosszabb séta lesz, és később jönnek haza.

   Add a botodat, ezt most nem visszük, majd legközelebb.

Már szívesen otthon hagyta, hiszen már nagyon megbízott a barátjában. És John kézen fogva vezette ki a faluból, föl a hegyoldalra.

Eszternek tetszett az idegen környezet, a jó levegő és az illatok. Egy helyen leültette a lányt.

    Most, ide szépen leülsz, és nem félsz, azonnal jövök, itt leszek a közeledben.

Azzal ellépett és szedett néhány szál virágot, más féléket, és oda ült Eszter mellé.

    Na, már itt is vagyok. Ugye nem sokáig voltam.

    Nem, de mit csináltál?

    Mindjárt megtudod.

Ezzel kivett a csokorból egy szál virágot és oda tartotta Eszter orra elé.

    Szagold meg jó mélyen ezt a virágot, többször is, hogy megmaradjon az illata benned, ez az ibolya, ez a margaréta.

Tetszett ez a játék Eszternek és tovább játszották még egy darabig, majd, miután az idő már jól elhaladt a délutánba, John szedett még két csokorra valót az anyukáknak és haza indultak.

Eszter nagyon boldog volt, igazi barátra lelt a fiúban. John anyja büszke volt fiára, örült az önzetlenségének. Eszter anyukája is örült, de szívében csendes félelem bujkált, mert mi lesz ha!

Ha elszakadnak egymástól, hogy éli meg a lánya.

De még gyerekek és nagyon felelősségteljes ez a fiúcska, nyugtatta saját lelkét.

2015-05-21

Tiszakécske