Állomáson
Írta: Kovács L. István
Csak
egy perc, még egy utolsó csók,
a
szerelvény indul, elhal a hívó szó,
ne menj
el, ne hagyj, itt kérlek,
hát, nem
számítanak az eltelt évek?
Gőzfelhőben
sistereg, szuszog,
a
vonat, már az állomáson kívül robog,
szeme könnyfátylon át messzire tekint,
a
távozó után, még néhányat int,
Áll a
peronon, a messzeséget nézi,
hogy a
búcsú nem végleges azt reméli,
„visszavárlak”,
kiált még utána,
elnyomja
szavát kerekek csattogása.
Vajon
merre viszi, hová veti sorsa,
öleli e
lágyan valakinek karja?
Buta
gondolatát gyorsan elhessenti,
hiszen
úgy, mint ő, nem várhatja senki.
2016.
július 2.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése