Felhők hátán

Felhők hátán

Írta: Kovács L. István

Rongyos, tépett szélű felhők,

lassan úsznak, amerre fúj a szél,

hátukon viszik a boldogságot,

kitudja merre és miért.

Talán egy ábrándos lelkű festő,

rajzolta föl reszkető kézzel,

s lelkéből fakadóan díszítette,

hullámmal, fodorral, csipkével.

Ahogy rajzolt, ő is gondolt valakire,

mint én, ahogy nézem az eget,

és a lelkéből kicsorduló könnycsepp,

remegtette meg  a rajzoló kezet.

Kis patak fut végig az arcomon,

letörölném, de már nem lehet,

apró,  sárga virág feje ért hozzám,

egy pitypang, s föl itta a könnyemet.

Fekve nézem, hogy távolodik,

lassan elvész a hibátlan kékben,

utolsó csipkéje még visszaint,

s én gyönyörködöm a képben.

2016. július 12.

Tiszakécske