Kocsma ízű szavak
Írta:
Kovács L István
Menekülnék egy kocsma sarkába,
hol elrejt jótékony csendje, félhomálya,
vagy bérelnék egy szolid kávéházi
sarkot,
és nem vívni semmivel, senkivel utcai
harcot.
Csak gondolatim nyikorgása lenne a zaj,
vagy, ahogy tollam viaskodna a papírral,
halkan sercegve hagyna nyomot rajta,
mint éles eke, amint belehasít a
talajba.
Talán egy csésze koppanás még beleférne,
mikor homokszem kerülne a kerékbe,
kicsit döccenne, tovább lendítené a
menetet,
összeszedetné a gondolat cserepet.
A kocsma már nem jó terep, nincs
csendes sarok,
az emberek ma már mindenkit szidnak,
s kik eddig békésen itták a fröccsöt, a
sört,
most ellenségek, nem kérnek a másiknak
kört.
De kávéház sincs már, vagy nem csendes,
a gondolat, dübörgő zenétől nehéz,
vemhes,
gondolkodáshoz városi sétát sem kíván
az ember
mindenki, mindenkire gyanakvón néz,
ferde szemmel.
Füstöt okádó, port kavaró autók
dübörögnek tova,
menekül kinek nincsen dolga, menekül, ha
van hova,
az utca, harsogva káromló plakátoktól
mocskos,
a kép néma, mégis bűzös, kocsma ízű
szavaktól hangos.
2017. október 15.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése