Látkép

Látkép

Írta: Kovács L István

Gyönyörű a hegyoldal messziről látszik,

a fák koronája ezer színben játszik,

zuhatagként, ömlik a domboldalon,

tündöklő fényben fürdik az októberi Napon.

A völgyben nedves-barnán szántás terül,

szél hozta friss föld illat az avaréval  vegyül,

eldolgozták szépen, mintha asztal lenne,

ki tudja, ha jön a Tavasz mi terem majd benne.

A tájon szemem lassan végig pásztáz,

nem hittem, látok még üde zöld táblát,

sarjadó vetés, bizalom a jövő reménye,

lisztjéből telik majd kalácsra, kenyérre.

Szemben apró tanya támasztja a hegyet,

két tehén jelzi az időt, fejjék már a tejet,

akad ott szárnyas és egyéb állat sokféle,

alkony száll rájuk, készülnek estére.

Csahol egy Puli körül fut az udvarba’,

aki nem tudja a rendet, azt ő behajtja.

Ha elvégezte dolgát, küszöb előtt fekve,

mint éber őrnek villog kis fekete szeme.

Köpenyként borul rám az este, nyugodt a táj,

megtörve a csendet álmában rikolt egy madár.

Nem sietek, élvezem a sétát, kimérten ballagok,

utánam jönnek, hazáig kísérnek a néma csillagok.

2017. október 8.

Tiszakécske