Ősz

Ősz

Írta: Kovács L István

Nem tudom miért ez lett a neved,

hisz nem fehéredik még a fejed,

gyönyörű vagy, szép tarka ruhádban.

Zöldes-sárga, sárgás-vörös, vörös-barna,

s még sok színkombinációs a paletta.

Sárga levél alól kékszőlő kandikál,

prés alól a leve lassan csordogál.

Hamvas szilva szépen mosolyog,

kamra előtt gőzölgő lekvár rotyog,

s mi a lekvárból kimaradt,

lassan csöpögő gyöngye tölti meg a poharat.

Barna dió tompán puffan az avaron,

vele töltött kalács gőzölög  az asztalon.

A diós kalács torkot szárít, Ó-bor dukál melléje,

befűtött a bor, lekerül a mellényke.

Körte is van több színű, mézédes és fanyar,

szépen telik a stelázsi ez a sokadik kanyar.

Osztályozzuk azt is, kell belőle télre,

kompótot is teszünk a polc sok üvegébe,

ami marad lesz belőle itóka,

ércesen szól tőle disznótorkor a nóta.

Tarka ruháid alól bőven ad kincseket kezed,

csak nem tudom miért lett ősz a neved.

Kerteken túl, erdők mélyén érik más is,

galagonya izzik,  csipkebokor ég, kéklik a kökény,

dalos ajkú lányoknak telik a kötény.

Megtelt a présház minden egyes polca,

nincs már másnak, csak két embernek dolga,

a szakácsnak ki birkát főzött üstbe’,

és a gazda ki a hordót csapra üsse.

Forró és csíp a birka, ég az ember torka,

ide hamar egy kancsót fojtsuk bele a borba.

Finom, erős a nedű dal fakad belőle,

hajnalig szól a nóta, s akkor tósztot mond a gazda:

Ha megérjük, folytatjuk jövőre.

És megőszült az idő, tarkaságát a földre dobta,

ágkarjait a reggel sűrű, fehér ködbe fonta.

2018. szeptember 24.

Tiszakécske

Kép: Ildikó Földesi