A kolbász

A kolbász

Írta: Kovács István

Céltalanul sétált. Kora délután volt, az ebédutáni szokásos sétáját járta egy olyan környéken ahol ez előtt még nem járt.

Ma úgy gondolta fölfedezi ezt az utcát.

Ráérősen ballagott, meg- meg állt a kirakatok előtt, csak bámészkodni. Már messziről érezte az illatot, amit semmivel nem lehet összetéveszteni. Húsboltokból szokott ilyen illatfelhő kihömpölyögni ahol Laci konyha is van, és lehet mindenféle sültet kapni.

Ez még a régi fajta volt, nem a modern grillsütős.

Nem volt éhes, hiszen pont ebéd után sétált, de úgy gondolta egy kis kolbászt, hurkát elbír, legfeljebb nem eszi meg mindet, ha marad, haza viszi.

Betért az üzletbe, ketten álltak a pult mögött, egy testes hentes sütötte a pecsenyéket, kolbászokat, és egy vékonyabb asszonyság, aki kiszolgált. Két vendég állt egy étkezőpultnál, élvezték az étel adta ízeket. Kért tíz deka kolbászt ugyan annyi hurkát és egy szelet sült karajt. Kapott hozzá kenyeret és mustárt egy papírtálcán. Félre vonult egy pulthoz az üzlet távolabbi sarkába és enni kezdte a kolbászt.

Ahogy bele harapott behunyta a szemét és olvadni kezdett a lelke a gyönyörűségtől.

Ezt az ízt akkor érezte utoljára mikor fiatalon a falujában, mint amatőr hentes eljárt böllérkedni.

Mióta abba hagyta és beköltözött a városba ilyen csodás ízt nem érzett. Még azt is meg tudta állapítani milyen paprikák vannak bele dolgozva a kolbászba. Mert bizony az adta a lelkét, a jól megválasztott paprika keverék. Lassan ette meg a kolbászt minden zamatát kiélvezte, és ez elég is volt neki. Visszament a pulthoz kért még húsz dekát a kolbászból és megkérte a hölgyet csomagolná be neki az előzőleg vásárolt hússal és hurkával együtt. A kis csomagot elégedetten vette a kezébe, mosolyogva távozott, tudta mától kezdve hetente kétszer befog, ide térni egy adag kolbászra.

2014-12-19

Tiszakécske