Karácsonyi harangok

Karácsonyi harangok

Írta: Kovács L. István

A harang csak egyet kondult, azt is egy oldalon, félénken, mintha szégyenlős volna, vagy nem akarna túl nagy zajt csapni. Aztán még egyet ugyanoda, majd a túloldalra, mire belendült és kongása zúgott, messze míg a hegyeknek ütközve vissza nem tért és betöltötte hangjával az egész völgyet.

De valahogy most lágyabban szólt, mint szokott. Talán a köd puhította, vagy az áhítat, mellyel a templomba siettek az emberek, de az is lehet, hogy ma angyalok hintáztatták a hatalmas ércet.

Valahogy az erdő zúgása is méltóság teljesebbnek tűnt.

Mint ha még az élettelen tárgyak, mint a harang, is tudták volna, ma olyasmi történik, amit tisztelettel, méltósággal kell fogadni, hirdetni.

A templom előtt, mintha élőek lennének szépen meg volt formálva a Betlehemi istálló képe, melyet gyertyák fénye világított meg. Jószágok, pásztorok, királyok Mária és József valamint a jászol, benne a kis Jézussal.

Mindenki megcsodálta, keresztet vetett, és a mellette elhelyezett asztalra lehetett adományokat lerakni, mint ha a kis jövevénynek hoztak volna ajándékot.

De, igazából a mise után összeszedve, kis csomagokat készítettek belőle a templomi segítők és a rászorult családokhoz vitték őket. Volt ott gyümölcs, édesség, apróbb játékok, még névre szóló dobozos csomag is, mert az adományozó titokban akart maradni.

A templom belseje szépen fel volt díszítve fenyőágakkal, fagyöngyökkel. Jó illat szállt és halkan szólt a menyből az angyal.

A misét ma, más hangsúllyal, magasztosabban mondta el a tisztelendő úr.

Most még a kis árva szutykos Jóska is, akit tisztán tartani lehetetlen volt és a szája sem állt be soha, ma valahogy erőt vett magán és csendben hallgatott.  

Az anyjáról nem tudott senki, egy nap elment dolgozni a szomszéd városba, azóta nem látta senki. Ennek már van vagy négy éve. Apja alkalmi munkákból él fiával, de az a baj, hogy keresetének nagyobb része a torkán folyik le.

De ma ő sem itta le magát, ahogy szokta, mint ha változást éreztek volna a levegőben.  De nem is lett volna illendő az ajándékcsomagot ittasan fogadni. Mert azért szerették őket az emberek, lehetett rá számítani és csak munka után ivott bánatában.

Igaz mióta elment az asszony, próbált volna egy megözvegyült nőt, az alvégről Piroskát, magához édesgetni, azonban férje gyászolására hivatkozva ő ellen állt!

Néha azért főtt ételt adott nekik, meg a kis Jóskát is próbálta gardírozni, de mivel nem az igazi anyja volt, a kis ördögfióka keveset hallgatott rá.

Piroska sorsa is nehéz volt egyedül, főleg a mai világban. Kevés a jövedelem, könnyen elküldik az embert, és mi lesz a megélhetéssel.

Az idős Atya is próbálta őket egymás felé terelni, bár konkrétan nem szólt bele, csak célzásokat tett, hogy milyen jól kijöhetnének egymással.

Piroska hajlott is már rá, de mindig az volt a kifogás, hogy Imre iszik. A gyászidő letelt és szükség volna emberre, de az ital.

Így a tisztelendő úr Imrét rábeszélte, hogy szabaduljon meg a pohártól, vagy legalább ritkábban vegyen rajta erőt a szomjúsága.

Atyám, ha egy jóravaló asszony kerülne, nem innék többet.

Így hát mise végén a csomagok küldését úgy rendezte az atya, hogy Imrének és Jóskának Piroska vigye el az ajándékot, hogy meg tudják beszélni a dolgot maguk között.  

A Jézuska közvetítésével két olyan embert hozott egymásnak, akik már vágyták a másikat, de valahogy nem jött össze eddig.

A kis szutykos Jóska tisztán járt, és lett egy húga, akit Piroska hozott, a felnőttek pedig megtalálták örömüket egymásban.

És boldogságot zengtek a harangok, hangjukkal betöltve a völgyet.

2016. december 26.

Tiszakécske.