Én késtem el
Írta: Kovács L István
Néha még visszanézek rád,
pilláimmal integetek, úgy teszek,
mintha
homok lenne, benne,
vagy, valami csípné, a szemem,
és zuhanok egy mély csendbe,
fekete fátylak között valamit keresve.
Egy állomásra érek,
a vonat már elment régen,
leülök a peron betonjára,
mint gyerek, a lábammal kalimpálok,
rugdosom a sínt, mintha ő lenne hibás,
pedig tudom, én késtem el.
Esteledik, a beton hideg, fázom,
kedvetlenül indulok haza,
kezem mélyen a zsebemben,
benne csöndemet viszem,
album képei közé rejtem el,
úgy, hogy néha megtaláljon.
2017. május 30.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése