Dobban a föld szíve

Dobban a föld szíve

Írta: Kovács L István

Nem néma vagyok, csak hallgatok,

hallgatom, mit mond nekem,

a pillangó szárnycsapása,

a hangyák futó lépte,

a méhek zümmögése.

Mert úgy szól, a hang ott fenn,

az univerzumi ürességben,

a vízfejű süketségben,

mely emberi torkokból szakad,

oda nem ér föl, jaj, valahol elakad.

S ha szólok, nem értik a szavakat,

nem kötik meg az agarat,

inkább uszítják, szidják az anyámat,

addig még békében tehetem,

fogjam már be a pofámat.

Berekedtem, egyedül vagyok,

hallgatok, hallgatom a pillangót,

a hangyát, a méheket,

várok, de nem hallok lépteket,

nem hallom,  mikor dobban a föld szíve,

mikor ébred a nép…

2017. szeptember 17.

Tiszakécske