Felhők mögül

 

Felhők mögül

Írta: Kovács L István

 

Fut veled az út, nincs vége soha,

elkísér a fény, Isten mosolya.

Nézd mennyi szépség, fű, fa virág,

lásd meg milyen szép  a világ.

 

Ha gyűlik is néha fekete felhő,

vihartól jajongva zúg az erdő,

ha lelkedben a  kétség sajog,

a Nap akkor is fölötted ragyog.

 

Az út fut, de a lábad már fáradt,

leülsz nekiveted hátad egy fának,

elmélyedsz egy percig a múltba,

majd reménnyel tekintesz  az útra.

 

Kémleled a végtelen láthatárt,

hol a felhők rózsaszínben játszva,

pajkosan kergetőzve fürdenek,

az éppen lemenő nap fényében.

 

Telt kebellel indulsz tovább,

érzed valami vár még reád.

Nem marasztal az útnak széle,

itt nem lehet semminek vége.

 

2019. március 3.

Tiszakécske