a festő és a gerle

 

A festő és a gerle

Írta: Kovács L István

 

Hosszú gondolataim messze, messze járnak,

az ablakon halk kopogása hallik egy madárnak.

Halk kopogása megakasztja a gondolatmenetem,

így oda fordulok, ahol kérik tőlem a figyelmem.

 

Ő az ablakpárkányon ül, szemében nincs félelem,

én itt a szobában hintázom kedvenc székemen.

Közöttünk ablaktábla feszül, de minket nem zavar,

megszólítom őt szelíden, kedves szavakkal.

 

Szervusz gerle, mond merről jöttél, így lihegve?

búgd el, van e fészked, családod a közelben,

ugye nem röppensz el, ha ablakot nyitok,

magjaim  nincsenek, de inni szívesen adok.

 

Kinn a párkányon halkan búg, válaszol a gerle,

mert náluk ez a beszéd, a szeretet nyelve.

Bentről a festő inti, nézzen körül, óvatos legyen,

erre jár a nagy vadász cirmos úrfi lábujjhegyen.

 

Néhány percet diskurálnak, nem értik a másik szavát,

gondol egyet, kicsit tipeg a lemezen és elrepül a madár.

A festő hintázik tovább, már nem leli előző gondolatát,

nem baj, mosolyog, régen nem élt át ilyen csodát.

 

*******

Míg e sorokat rovom,

nálam egy ázott kis veréb kopog be az ablakon,

apró lába neszez a párkány lemezen,

de gyorsan elillan, ahogy a függöny lebben.

 

2019. 07. 13.

Tiszakécske