Nüánsz

 

Nüánsz

Írta: Királdi-Kovács István

 

Gondoltam: a hegy tetején kéne élni,

milyen szép a világ, onnan nézni.

Elindultam, s már nem akarok felérni,

jobb élvezni az utat, látni, amit mutat,

a lankán lépdelni féltőn, óvatosan,

hisz talpam körül annyi csoda van.

Fű, vadvirág, sok apró magonc,

mi egyszer óriás lesz, s csupa lomb.

 

Sok apró szárnyas porvadász,

ki vadvirágok kelyhébe bogarász,

nektárt gyűjt, vagy szomját oltja,

és bánatát hajnali harmatba fojtja.

Nézem a sziklát, hol a hegy lehasadt,

belül kemény, de felszíne életet ad.

Látom a sok apró, földben lakó népet,

kiknek szorgalma nélkül nem lenne élet.

 

Madarak éneke, szárnyuk suhogása,

a repülés korlát nélküli szabadsága,

föl- fölvágyik a lelkem velük szállni,

de én embernek születtem, itt kell állni.

Lankán lépdelni, féltőn, óvatosan,

hisz köröttünk annyi, de annyi csoda van,

Nem kell a hegy tetejéről nézni,

a világ csodáit itt lent kell átélni.

 

2022. 04. 14.

Tiszakécske.