Fűzfák alatt

 

Fűzfák alatt

Írta: Királdi-Kovács István

 

Esik, hangosan kopog az ablakon,

apró erek futnak tőle az utakon,

szeretem az esőt, nézem, hogy zuhog,

valahonnan, mélyről egy emlék felbuzog.

 

Nem tudom fut-e még a kis patak,

a vízbe lógó szomorú Fűzfák alatt,

csacsog-e még hűs habja a köveken

a Füzek alatt tanulják-e ifjak, mi a szerelem?

 

Régi idők, talán két emberöltő,

vissza-vissza tér hozzád egy ősz fő.

Ó, drága ifjúság, hová lettek álmaim,

világot szebbé tevő, megváltó vágyaim.

 

Az élet, erősen megfogta kezem,

azt mondta ne tétovázz, jöjj velem,

és most, az utolsó etaphoz érve,

visszanézve magamtól kérdezem: megérte?

 

Nem tudom a választ, csak keresem,

a „mi lett volna ha”, nem szerepel a mérlegen,

az élet nem is feltételes módban telt,

ha szükségét látta, jó nagyokat lekevert.

 

Hajam hófehér, nem bölcs, óvatos lettem,  

nem bánok semmit, mit nem, és amit tettem,

csak hiányzik egy falatnyi erő, lendület,

amely ifjan, oly erős hévvel fűtötte a szívemet.

 

2022. 04. 28.

Tiszakécske.