Fába vésett szerelem

 

Fába vésett szerelem

Írta: Királdi-Kovács István

 

Emlékszel?

Még ifjú sem voltam, inkább csak gyerek,

jó bicskám volt, és fába véstem a neved.

Fába véstem, egy hatalmas szív közpébe,

átlósan nyíl volt benne, mint a per jele,

és egymásba simult két gyerek keze.

 

Mosolyogtunk,

de, ahol kérgébe mélyedt késem felnyitotta,

nedves lett a törzs, mintha a könnye folyna.

Idővel a seb beforrt, őrizve, megtartva a jelet,

szerettük egymást, hosszú éveken át arról mesélt,

hogy két ifjú szív örökké tartó szerelmet remélt.

 

Az idő elszállt,

az utak egy pontnál másfelé fordultak nekünk,

a fát régen kivágták, már nincs közös jelünk,

néha az emlékeimben egy halvány pont feldereng,

sápadt fényétól a szívem furcsán megremeg,

mert az elsőt, azt a tisztát elfeledni nem lehet.

 

2022. 11. 18.

Tiszakécske.

 Kép: Z'Lona