Fekete,
fehér
Írta: Kovács L. István
Az ég most fekete, fehér, szürke,
mintha volna a zordon táj tükre,
hótakarta, jégbe fagyott világ,
nem sarjad fű, nem virul a virág.
Barnult nádak, pocsolyába fagyva,
jeges szelek fuvoláznak rajta,
úgy lobog a nádvirágnak selyme,
mintha szép lány szőke haja lenne.
Jobb időkben, legelésző nyájak
hamvas rétek friss füvére járnak,
menedékük lett az óvó akol,
a pusztában telelnek valahol.
Nyoma sincs ma semmiféle vadnak,
tarka nyárban pedig mint szaladtak,
kihalt most, és mégis szép e tájék,
szürke színű, varázslatos játék.
mintha volna a zordon táj tükre,
hótakarta, jégbe fagyott világ,
nem sarjad fű, nem virul a virág.
Barnult nádak, pocsolyába fagyva,
jeges szelek fuvoláznak rajta,
úgy lobog a nádvirágnak selyme,
mintha szép lány szőke haja lenne.
Jobb időkben, legelésző nyájak
hamvas rétek friss füvére járnak,
menedékük lett az óvó akol,
a pusztában telelnek valahol.
Nyoma sincs ma semmiféle vadnak,
tarka nyárban pedig mint szaladtak,
kihalt most, és mégis szép e tájék,
szürke színű, varázslatos játék.
2015-12-28
Tiszakécske.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése