Hangulat

Hangulat

Írta: Kovács L. István

A nap, tompa narancsszínben tör át a levegő párafátylán,

a fa didergőn áll, ágkarjaival nyúl az ég felé, tavaszt várván.

már bánja, hogy könnyelműen odaadta ruháját a csalfa ősznek.

De azt ígérte, nem lesz semmi bajuk, ha levetkőznek.

Tavasszal feszíthetnek szebb, üdébb öltözékben,

csak azt nem mondta, meztelenül kell kinn állni a télben.

Félhomály van, a nap is éppen csak pislákol,

madarak sem csicseregnek a kopasz ágakról,

akkor nem volna oly unalmas és rideg a tél sem,

vidámabban várná a tavaszt, ebben a szép hóesésben.

Mert a havazást szereti, csak legalább ne fázna,

igaz, jobb ez, mint meleg szobában égni a kályhába’.

S ha már ilyen szépen hull a hó,

talán, lesz belőle vastag bunda, ágat takaró,

és még sem fagy meg tavaszra,

lesz majd rajta, sok virágos új ruha.

2015-12-24

Tiszakécske.

Kép: Erika Dugas: hangulat