Kakasszóig

Kakasszóig

Írta: Kovács L István

Esteli maradék, egy gyertyacsonk,

kopott számlapú öreg óra,

szirmát hullató, hervadó rózsa.

Félbe hagyott pohár bor,

nyitott könyv, tán biblia,

rajta könyvjelzőnek hagyott ókula.

Imádságot olvasott ki ott hagyta,

majd hálát adott az elmúlt napért,

fáradtan tért az esttel nyugovóra.

Az asztalon maradt élete szelete,

s reggel itt folytatja,  olvassa az igét,

kortyonként issza Jézus vérét.

Az éji csendélet vár a kakasszóra.

2019. június 13.

Tiszakécske

Vattacukor

Vattacukor

Írta: Kovács L István

Forró a nyár, szúr, éget a Nap nyila,

árnyékot keres, minden ember fia.

Szabad strandon parti fák alatt,

nincs elég meleg, egy lányka fűt,

 izzad ő is, és mellette a gázpalack.

Apró, színes gömböket önt,

 forrón-forgó tégelybe a lány,

s a gép egy pálcikára selyemszálakat hány.

Ügyes kezében forog egy pálca,

a színes selyemszálak kuszaságban tekerednek rája.

Szalad vele, sok vidám gyerek,

a cukortól maszatos, ragad a szája.

Sokan állnak érte hosszan nyúló sorba,

a szabad strandon, kelendő édesség

a színes, habos vattacukorka.

2019. június 13.

Tiszakécske

Madárlátta végtelen

Madárlátta végtelen

Írta: Kovács L István

Álmodtam egy világot, ma még madár látta végtelen,

álmom szárnya vitt el oda, hogy megfesthessem képeken,

Álmodtam egy világot magamnak, csak még elindulni félek,

pedig színesek, csábítóak a fények.

Indulnék, még visszahúz a megszokás, a kényelem,

de tol az unalmas szürke lét, a monoton életem.

Kihívom magam, az ismeretlenbe kell egy túra,

nem tudom, madárlátta végtelenben hol lépjek az útra.

Mert álmodtam egy világot, ahová nem vezet ösvény,

majd ott lesz út, ahol végig megyek, kitaposom  én.

Lábamon bakancs, tarisznyámban szándék, bennem akarat,

mély levegő, indulok, megkeresem, beváltom az  álmomat.

2019. június 8.

Tiszakécske

Talán mégis...

Talán mégis…

Írta: Kovács L István

Nem gyakorlok hitet, mégis hiszem,

van valahol belül valami, talán Isten,

talán a lelkiismeret, megszokás,

ki elé a napvégén letérdel az ember,

elmond egy imát, a napért hálát ad,

feloldozást kér és nyugodt álmokat.

Választ ugyan senkitől nem kapott,

vétkeiért magának feloldozást adott.

Talán mégis van ott fenn egy ország,

hová eljut a fohász, meghallgattatik,

mint jó szülő, gondos tanár ott vár,

figyel valaki, megérzi, szükség van rá.

Míg gondolatimba mélyedve ülök,

a szobán egy szellő átsuhant,

lám a válasz csendben érkezett,

vállamra tette kezét, érintette lelkemet.

2019. május 31.

Tiszakécske

           

Kép: Albrecht Dürer

Plátói...

Plátói…

Írta: Kovács L István

Nem tudod miért, de benned él,

még nem láttad, mégis vele lennél,

gondolatod mindig körötte forog,

de a sors neki is, neked is, mást adott.

Nehéz álmok, vágyak, de miért,

illúziót kergetsz, mit utol nem érsz,

bíborra festett hajnali felhőkbe,

képzeled alakját, arcát keresed.

De a látomást elfújja a szél,

mire a nap lassan a zenitre ér,

sóhajtva mész a dolgod után,

valahogy eltelt a nap a délután.

Eljött az este vele a szenvedély,

a plátói érzelmek a képzelt tökély,

a testi szépség, az isteni rend,

de lépcső nincs, mely hozzá vezet.

2019. május 29.

Tiszakécske

Törésvonal

Törésvonal

Írta: Kovács L István

Néha van, hogy hallgatni kell,

alkut kötni magunkkal, vagy az ördöggel.

Van, hogy üvölteni kéne, de nem lehet,

csak vajúdnak, de nem szülnek a hegyek.

Emészti magát, tűri sorsát az ember,

a szép szó az értelem, ma életlen fegyver.

Magasra hágott a gőg,  „gyilkos” az ösztön,

eltiporni mind, aki bátor, aki szembe jön.

Kapitány úr! Zátony felé tartunk, nem bírja a hajó,

de túl magas a híd nem hallatszik föl a szó…

Ahogy kettétört hajó hánykódik a tengeren,

egymást hibáztatják a matrózok a fedélzeten.

Még távolodik a két rész, egyre nő a távolság,

de egyszer fordul a szél, és fordítja a vitorlát.

A sodrásban egymásra találnak a felek,

hisz tudják, menekülni csak egy irányba lehet.

Kiegyeznek, megértik végre, nem ők a hibásak,

és felmondanak a kormányos-kapitánynak.

2019. május 20.

Tiszakécske

Másik dimenzió

Másik dimenzió

Írta: Kovács L István

Temetésre kellett menni. Nem szeretem az ilyen búcsút, (senki sem szereti), de néha van, akit mindenképpen el kell kísérni ezen az úton. A pap olyan ismerős volt, de eleinte nem tudtam honnan. Velem egyidősnek gondoltam, azonban az arca olyan fiatalos volt, szinte kölyökképű. Ő is sokszor rám nézett a szertartás közben, gondoltam vagy Ő is ismerősnek vél, vagy nagyon idegennek, ezért néz meg magának.

Mire a szertartás véget ért rájöttem ki is Ő. Nem más, mint valamikori osztálytársam, Péter.  Mikor kimondta, hogy „porból lettünk, porrá leszünk” és elkezdték betemetni a sírt, azonnal felém indult. Megvártam, pedig sietni akartam egyéb dolgomra.

  -Szervusz. Megismersz?

  -Jó napot, nyújtottam kezem, igen megismerem atyám!

  -Ha megismersz, kérlek, ne szólíts atyámnak, nyugodtan mond a nevem.

  -Rendben, szervusz, Péter!

Kezet ráztunk.

  -Rég láttalak, hogy- hogy pap lettél? Hiszen akkor még egészen más terveid voltak az iskolában. Sőt utáltad a hittant is, meg is szöktél, amikor csak lehetett. Mindig a focit rúgtad, és az öreg atyát szoknyás embernek hívtad.

  -Tudod, változnak az emberek, ahogy múlik az idő. Volt olyan körülmény, ami erre tendált. Anyám súlyos beteg volt, sokáig kórházban kezelték, ott láttam az elesett embereknek milyen jó, hogy egy lelkész rájuk néz, és vigaszt nyújt nekik. Főleg, akiket nem látogatott már senki.

Egyszer szóba elegyedtem az atyával, és először civil követője lettem, felolvastam a kórtermekben.  Később, mire leérettségiztem, rávett végezem el a Teológiaképzést. Így lettem, és maradtam pap.

  -Értem.

  -Tudod, sok ember van, aki magára marad idős korára, akire senki nem nyit ajtót, és örül nekünk akkor is, ha soha nem hitt Isten létezésében.

  -Bevallom neked, én is sokszor kételkedem. Amennyi rosszat át kell élni, akár egyénileg, akár a nagy közösségnek, ezt nem volna szabad tűrnie, ha létezik.

  -Ez már olyan messzire vezet, hogy csak akkor tudom elmagyarázni, ha nem sietsz, és vendégem leszel ma délután, esetleg a parókián vacsorázol velem.

  -Köszönöm az invitálást, sajnos nagyon sietek, már így is elkéstem valahonnan, ahol várnak.

  -Kár sietni bárhová is. A végzet elől nincs menekvés. Előbb utóbb mindenkit elér, meghalunk és porrá leszünk mindannyian.

  -Kedves Péter! Nem akarok veled gúnyolódni, tudom, porrá leszünk, vagy hamuvá, attól függően, hogy temetnek, vagy hamvasztanak. De, hogy porból lettünk azt erősen kétlem.

  - Miért is?

  - Azért mert ha valóban porból gyúrta az első embereket a teremtő, az addig igaz, míg lelket nem lehelt beléjük. Onnantól, már biológiai lények, és másként szaporodnak, akár növényekről akár más, magasabb rendű élőlényről beszélünk. Egyébként, nyugodj meg, én soha nem halok meg!

Kicsit megütközve nézett rám. Ezt meg, hogy kell értenem?

  -Péter, ha eljön az idő, és ezen a földön elértem mindent, ami megadatik, akkor nem meghalok, hanem egyszerűen átlépek egy másik dimenzióba. És, hogy a testemmel mi történik, cseppet sem érdekel.

Csodálkozva nézett rám, hirtelen meg sem tudott szólalni. Tanácstalanságát kihasználva gyorsan elköszöntem, és mentem a dolgomra.

2019. március 5.

Tiszakécske

Tavaszi zsongás

Tavaszi zsongás

Írta: Kovács L István

Színek és árnyalatok,

bíbor színű hajnalon,

bársonyrügy ölelése pattan,

a virágszirom kinyílik lassan.

Zöld csészelevélből bújva ébred,

vidám a reggel, neki szól a madár ének,

dalolva ugrál, keresi a helyet,

mely ágtorkon rakhatna fészket.

Méhek zsibongása öleli körül,

kék pillangó szárnyát lebbentve röpül.

Ezer szín és illat, pompáz kert és mező,

langyos szellőhátán úszik habfehér felhő.

Éjszakai harmat milliónyi gyöngye csillan,

benne megtört fény, kis szivárvány villan.

Csillagok az égen nyugodni térnek,

eltűnik a bíbor, helyet ad az aranyló fénynek.

2019. május 18.

Tiszakécske

Putnok-Királd_Eger vasút

Putnok- Királd-Eger vasút

Írta: Kovács L István

Romos állomás, sehová tartó sínek,

még állják az időt, de már minek?

Messze futott egykor, szép tájakon járt,

Putnoktól, Egerig néha meg-megállt,

Hegyen-völgyön pöfögött,

az utas a tájban gyönyörködött.

Rég utaztam rajta, lehúztam az ablakot,

kihajolva néztem az erdőt, patakot,

itt-ott érintettem egy ágat,oly közel hajolt,

a kis vonat alattuk, közöttük zakatolt.

Voltak utasok, iskolások, munkások, turisták,

okos emberek egy vonallal áthúzták. 

Tán sosem volt értelem,

a semmibe fut életünk,

mint vonat nélküli sínek,

melyek nem találkoznak,

mert nincs az a végtelen,

hol egymásra lel ész és értelem.

A sínek csak futnak tovább,

közöttük akác nő és vadvirág,

nem tudja senki honnan, hová tart,

túllépte a kor, az idő foga belemart,

a vasat is megeszi az enyészet,

lassan győz felette a természet.

2019. május 16.

Tiszakécske

Kép: Google

Hová lett az erdő

Hová lett az erdő

Írta: Kovács L István

Bánatosan nézem a hegyoldalt,

bokrok, cserjék, aljnövényzet,

összekapaszkodott kuszasága,

sehol egy csapás, vagy ösvény.

Csend, körben csak mély hallgatás,

nem zeng a kakukk, fenyőrigó sem pityeg,

harkály nem vizsgálódik, a nincs fa oldalán,

zászlósfarkú mókus is kitudja, merre jár.

Egykor óriás szálfenyők, tölgyek,

bükkök és gyertyánok álltak büszkén,

szerető öleléssel tekintettek a völgyre,

és összesúgtak az alattuk sétálók fölött.

Ma nincs erdő, hová lettek a büszke óriások?

Láncfűrészek hada bömbölve, mart a törzsbe,

repült a forgács, ők nagy robajjal dőltek a földre,

pusztult az erdő, meghaltak a fák.

Mikor a kopaszra nyírt fejre sörte nő,

most úgy néz ki az oldal, a hegytető.

Szomorúan nézem a kedves tájat,

vajon mikor kapja vissza a fákat.

Mikor lesz a cserjékből újra erdő,

hány évtized, míg a kuszaságból felnő.

Mint én, látja e még valaki olyan szépnek,

lesz e benne, egyszer, valamikor élet?

Hová lett a szeretett erdő, a büszke fák,

együtt nőttünk, de veletek halt az ifjúság.

Gyászolok, meghalt a lelkem egy darabja,

ez a pusztítás az értelmet meghaladja.

2019. május 14.

Tiszakécske

Pillanat

Pillanat

Írta: Kovács L István

Pilleszárnyon jön halkan,

észre sem veszed, elillan,

mire eszmélsz, messze jár,

ő az, ki soha senkire nem vár.

Nem kér, nem zord, nem vidám,

nem szólít le, csak egyet kíván,

ha ott van, s éppen valamit ad,

lásd meg, vedd észre Te magad.

Mert, mint sóhaj elszáll a pillanat,

kevés, ami emléknek marad,

őrizd, mint préselt virágot,

lesz benne örömöd, meglátod.

2019. május 9.

Tiszakécske

Óh, egy kis csók

Óh, egy kis csók

Írta: Kovács L István

Csak egy puszi volt,

Te adtad nekem,

így kezdődött,

óvoda végére kifejlődött…

…már ifjúi a hév,

buzogva forr a vér.

Éget a vágy,

kívánom a szád.

Óh, egy kis csók!?

Esdeklőn szól az óhaj,

már nyílik a szánk,

egymásba ér a sóhaj.

Ajkunk forró érintése,

karjaink lágy ölelése.

A szívben apró parázs izzik,

kezemben virágcsokor nyílik…

…lassan elcsendesedik minden,

forró vágy ,lobogótűz nincsen,

nem lüktet oly hevesen a vér,

csókot adni, kérni még ér.

Rózsát már nem veszek,

ne szúrja tövise a kezed.

Helyette frézia csokor jár,

csókként egy puszit ad a száj…

2019. április 28.

Tiszakécske

Kép: Google

Bozontos női fej

Bozontos női fej

Írta: Kovács L István

Hajnali ébredés, bozontos fejjel áll,

kicsit összegyűrte az álma, és az ágy,

gondolataiba mélyed.  Valamit néz.

Talán foszladozó álmát fejti éppen,

lehunyt szemmel gondolkodva mélyen,

idézi az éjszaka mozaikos képeit.

Egy-egy kocka már köd mögé rejtezett,

ettől nehezen áll össze a fejezet,

nem szomorú, valami szép lehetett.

Szája sarkán enyhe mosoly bujkál,

haja sem csapzottan kócos,

vidám tincsként csiklandozza szép ívű nyakát.

Jó nézni e reggeli képet, csak úgy titokban,

mozdulatait, kutatni érzelmeit, arcán a mimikát,

          ahogy készít magának egy frissítő teát.

2019. április 26.

Tiszakécske

Padlás-zene

Padlás-zene

Írta: Kovács L István

Sötét az éj, gyertyaláng ég.

Vadul támad a szél,

kotta lapokat visz szerteszét.

Kis fiú kezében hegedű dacol az éjjel,

halkan szóló zenével,

sötét démonokat kerget széjjel.

A kis hegedűs álma:

áll a világot jelentő deszkákon,

hogy zenét igazi közönségnek játsszon.

Ma még sok limlom, megunt játék,

figyel mint csendes közönség,

de egyszer eljön a nap,

az igazi közönség, a fénylő színpad.

2019. április 22.

Tiszakécske

Kép: Google 

Feltámadás okán

Feltámadás okán

Írta: Kovács L István

Kereszten halni,

talán röpke fájdalom,

a szenvedésért,

feltámadás a jutalom.

De mondd, ó Isten,

meddig e kereszt súlya,

az anyai szíven?

Ha a feltámadt fiút,

magad mellé vetted Atya,

az anyaszíven,

miért hagytál keresztet?

Hogy elvesztett fiát sirassa?

A feltámadás öröme,

és az anyai bánat,

kéz a kézben járnak.

Dicsőség Istennek,

a mindenek urának.

2019. április 21.

Tiszakécske

         Kép: Google képkereső

       

Vetés

Vetés

Írta: Kovács L István

Nem vagyok egyedül,

velem van a csend, a könyv,

egy vén eperfa, a kezemen pihenő lepke,

utazom, a könyv elvisz messze- messze.

A betűk hullámain ringatózva,

közelebb jön a messzeség,

bennem egyre tágul a világ,

ahogy szirmait bontja hajamban a virág.

Mint a földbe vetett magból

kikelő kalászban érik a termés,

sorok között gyűlik sok apró öröm,

magamban e sorokat kévébe kötöm.

Ősszel az arató elteszi a termést,

bezárom könyvem, újat kezdek,

hogy arathasson a gazda is újra vet,

éhes elmém talajába, én is újat vetek.

2019. április 17.

Tiszakécske

Kép: Hinrichffy Kata