2020. június 13., szombat

Szeretet palota


Szeretet palota
Írta: Kovács L István

Lassan emészti az idő,
reped, hullik a vakolat,
a kerítést marja a rozsda,
mégis ez a legszebb palota.

A kaput vén körtefa őrzi,
dédapám ültette száz éve már,
lassan száradó törzse jelzi,
ágain mászott néhány korosztály.

Terebélyes lombjával,
kecskelábú asztalt rejtett,
mellette pad, rajta jó bor,
vendégszerető embereket sejtet.

Itt született nagyapám, apám,
először itt sírtam föl én is.
Ma már más idők járnak,
se híre, se hamva a nagycsaládnak.

Kecskelábú asztalt hányan ülték körbe,
nem is tudom megszámolni,
pedig vendég most nem is jött be.
Csak mi voltunk ott négyen.

Nagypapák, apák, fiúk, és unoka,
nagymamák, anyák, menyek,
és kitudja hány rokon gyerek.
itt ölelés várta őket és szeretet.

Ez volt a kincsük, a palota az élet,
de most legnagyobb úr az enyészet.
Szétrepült a család, kitudja hova,
enyészik a szeretet, s vele a palota.

Elhagyott szülők, elidegenedett testvérek,
unokák nem ismerik a nagymamát.
A kemence kihűlt nem sül benne kalács,
nem ültet senki  a dédunokának körtefát.

2019. február 12.
Tiszakécske

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése