Felhők
mögül
Írta: Kovács L István
Fut veled
az út, nincs vége soha,
elkísér a
fény, Isten mosolya.
Nézd
mennyi szépség, fű, fa virág,
lásd meg
milyen szép a világ.
Ha gyűlik
is néha fekete felhő,
vihartól
jajongva zúg az erdő,
ha
lelkedben a kétség sajog,
a Nap
akkor is fölötted ragyog.
Az út
fut, de a lábad már fáradt,
leülsz
nekiveted hátad egy fának,
elmélyedsz
egy percig a múltba,
majd
reménnyel tekintesz az útra.
Kémleled
a végtelen láthatárt,
hol a
felhők rózsaszínben játszva,
pajkosan
kergetőzve fürdenek,
az éppen
lemenő nap fényében.
Telt
kebellel indulsz tovább,
érzed
valami vár még reád.
Nem
marasztal az útnak széle,
itt nem
lehet semminek vége.
2019.
március 3.
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése