Egy porszem utazása

 

Egy porszem utazása

Írta: Királdi-Kovács L István

 

Mint tengerparton a fehér homok,

mely hol a vízzel, hol a széllel mozog,

öreg sziklákról morzsolta le az idő,

nincs fű, sem virág, mely belőle kinő.

 

Nyugodt volt a víz, az éj bársonyán,

most izzik az ég, a hajnal lábnyomán,

lángra gyújt sok-sok felhő-csónakot,

a vízben aranyhidat ringatnak a habok.

 

Korai a hőség izzón reszket a levegő,

távoli sejtelem, egy délbáb jön elő,

felismerem a képet, benne én vagyok,

akit ide-oda visz a szél, a fehér homok.

 

Porból vétettem, végül porrá lettem,

az óceán nyeli el, elenyészett testem,

bár mindig is a hegyekbe vágytam,

így alakult, jó lesz itt az óceánban.

 

Egyszer talán átölel egy vízpára,

felhő hátán visz hosszú utazásra,

lerak valahol, távoli hegyek között,

a fák susogják majd, haza költözött.

 

2022. 05. 07.

Tiszakécske.