A tornászlány

A tornászlány

Írta: Kovács István

Edzésem volt, haza indultam.

Járdára lépek.

Száguldó autó, visító fékek, csattanás

 Üvegtörmelék, nyikorgó fémek.

Egy nagy ütést érzek!

Hol vagyok, élek?

Istenem, szólj, hozzám kérlek!

Szólj, tudjam, hogy élek.

Villogófények, pirosak-kékek.

Mozdulnék, de nem érzek semmit,

Nincs, ami vinne, béna a láb!

Már nincs tovább?

Hordágyra tesznek, mentővel visznek.

Kórház, műtétek, gipszek.

De nincs tovább!

Béna a láb!

Sehova sem visznek.

Nincs több talajtorna, felemás korlát,

Csak kerekesszék van és gyógytornász.

Elmaradó barátok, emlékképek a falon,

És patakzó könny az arcomon.

Istenem, szólj, hozzám kérlek!

Itt vagyok, még élek.

És jöttek új barátok, jött a szerelem,

Mert egy kis boldogság is jár nekem.

És kezdődött még nagyobb küzdelem.

Két lábon sétálva oltár elé állni!

S lábaimra gépeket csatolnak,

Istenem járni fogok ma-holnap.

Istenem köszönöm, hogy élek!

2014-10-07.

Tiszakécske